2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
ITT vásárolhatsz termékeinkből

Igazi cukrászdinasztiát alapított Auguszt József

2019. február 27. 16:09 MTI

Auguszt József, a híres cukrászdinasztia kiemelkedő alakja 144 éve, 1875. február 27-én született. A Párizsban és Londonban is tanult cukrász alig múlt huszonegy éves, amikor 1896-ban aranyérmet nyert cukorból készült szoborkompozíciójával. Az első világháború közepén az akkor még vidékies Budán egy pazarul berendezett elegáns, gázvilágításos üzletet nyitott meg, amely kiváló és gazdag áruválasztékával a főváros egyik legkedveltebb üzletévé, az értelmiség, a nagypolgárság, sőt, az arisztokrácia kedvelt törzshelyévé vált.

Apja, Auguszt Elek 1870-ben nyitotta meg első "czukrászatát" egy földszintes tabáni házban, a kis bolt mögött volt a család lakása. József a kor szokásának megfelelően Párizsban és Londonban szerezte meg a kellő szakmai gyakorlatot, majd Budára visszatérve átvette időközben megözvegyült édesanyjától a bolt vezetését. Az Országos Millenniumi Kiállításon, alig huszonegy évesen 1896-ban aranyérmet nyert cukorból készült szoborkompozíciójával.

Auguszt elsőnek indította meg Budapesten a teasütemények gyári készítését, 1908-tól pedig csokoládébonbont és drazsét is készített. Feleségével 1916-ban új üzletet nyitottak a Krisztinaváros szívében, ez a mai Déryné Cukrászda. Az akkor még vidékies Budán nagy merészségnek számított a pazarul berendezett elegáns, gázvilágításos üzlet, de az uzsonnatermes cukrászda kiváló és gazdag áruválasztékával a főváros egyik legkedveltebb üzletévé, az értelmiség, a nagypolgárság, sőt, az arisztokrácia kedvelt törzshelyévé vált. A boltot Buda második világháborús ostroma idején, 1945 januárjában légitámadás semmisítette meg. Auguszt a romokból újjáépítette az üzletet, amely 1947-ben nyitott meg újra. A cukrász nem sokkal később, 1948. június 18-án meghalt, így már nem kellett megérnie a cukrászda 1951-es államosítását, és a család kitelepíttetését.

A család a nehéz évek, a háború, a hadifogság, az államosítás, a kitelepítés után teljesen kisemmizve maradt, de újra felépítették életüket. Auguszt József fia, az 1912-ben született Elemér, aki a Hauer cukrászdában volt tanuló, inaséveit pedig Londonban és Lisszabonban töltötte, feleségével 1957-ben egy kis Fény utcai üzlethelyiségben ismét megnyitotta a cukrászdát. Gyermekeik, Olga és József a hetvenes években szerezték meg cukrászképesítésüket: József a Fény utcai cukrászdát vezeti, Olga a belvárosban, a Kossuth Lajos utcában kezdte meg cukrászda üzemeltetését.

Az ötödik generáció is kitanulta a cukrászmesterséget, s kisebb kitérők után mindannyian a családi hagyományokat követik, ők üzemeltetik a 2001-ben alapított, a nagypapa hajdani üzletére emlékeztető, százéves gesztenyefákkal körülvett Auguszt Pavilont Farkasréten. A család, amely már öt nemzedéke őrzi a mesterségbeli tudást, a hagyomány tiszteletét, a vendégek iránti figyelmességet, 2011-ben Magyar Örökség Díjat kapott.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
9 945 ft 8 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár