2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
ITT vásárolhatsz termékeinkből

4500 éves, ritka építményre bukkantak

2016. augusztus 18. 09:54 MTI

Egy körülbelül 4500 éves ritka építményt fedeztek fel a régészek a dél-spanyolországi Sevilla tartományban lévő Carmona közelében. A Carmonában felfedezett építményhez hasonlóakkal általában az Alpok északi részén lehet találkozni, így igazi ritkaságnak számít a Spanyolországban találtak egyet.

A tübingeni egyetem kutatói szerint a koncentrikus körökben futó árkok és barázdák alkotta építmény egy henge, vagyis csiszolt-kőkori emlékmű lehet, amely "rituális célokat szolgálhatott". A nagyjából hat hektáron elterülő építmény az i.e. 2200-2600 közötti időkből való, vagyis körülbelül 4500 éves és feltehetőleg vallási, vagy társadalmi szempontból lehetett fontos.

Az ásatási munkálatokat vezető Elizabeth Comlin szerint "egyedülálló és látványos" felfedezésről van szó, amely a területen feltárt más leletanyagokkal együtt azt mutatja, hogy a térség már időszámításunk előtt hatezer évvel is lakott lehetett, nagyjából kétezer évvel azután, hogy véget ért a legutóbbi jégkorszak. A szakember elmondta, hogy a Carmonában felfedezett építményhez hasonlóakkal általában az Alpok északi részén lehet találkozni, és "igazán ritkaságnak számít, hogy ilyen hatalmas és tökéletes példányra bukkannak Spanyolországban".

A koncentrikus körök közelében csontokat és ékszereket is találtak, amelyek mind az i.e. 2200-2600 közötti időkből származnak. A henge a csiszolt-kőkorban (neolitikum) épített, nagyjából kör alakú vagy kissé ovális, 20 méternél nagyobb átmérőjű, egy árokkal és az árkon kívül azzal megegyező irányban futó töltéssel körülvett területen épített emlékmű.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
9 945 ft 8 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár