2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
ITT vásárolhatsz termékeinkből

Abraham Lincoln halála hozta el a pullmankocsi sikerét

2016. március 3. 13:01 MTI

Száznyolcvanöt éve, 1831. március 3-án született a New York állambeli Broctonban George Mortimer Pullman amerikai iparos, a hálókocsi feltalálója. Fénykorában kétezer kocsija közlekedett a síneken, a vállalat 1893-ban 62 millió dollárt ért. 

Az iskolát tizennégy évesen abbahagyta, de az életben annál többet tanult. Huszonnégy évesen érkezett Chicagóba, amelyet szó szerint ő emelt fel a sárból és piszokból. A fiatalembernek feltűnt - persze nehéz lett volna nem észrevennie -, hogy az utcákat időről időre olyan mély iszap önti el, hogy abba nem csak az emberek, de még a lovak is beleragadnak, az embereket a fertőzött víz miatt kolera tizedelte. A város új csatornahálózatot építtetett, de hogy ezek a folyóba folyhassanak, az új utcák szintjét (lámpák, tűzcsapok, fák) több méterrel meg kellett emelni, ezután viszont a régi házakból csak lépcsőn lehetett az utcára feljutni.

Ekkor állt elő Pullman a nagy ötlettel: emeljék meg az épületeket és építsenek alájuk új alapzatot, miként azt apja is több ízben tette az Erie-csatorna kiszélesítésekor. 1859-ben több száz, fejenként tíz emelővel "felfegyverkezett" emberrel mutatta be az eljárást: jelére minden munkás egy negyed fordulatot tekert az emelőn, a ház alapját pedig megerősítették. Ily módon az épületek szinte észrevétlenül magasodtak, még a boltokban és irodákban folyó tevékenységet sem kellett abbahagyni. Az ifjú "hős és géniusz" pénzét Coloradóban, a vadnyugati aranyásók között gyarapította, majd vasúti kocsik építésébe fogott.

Vasúton utazni akkoriban fárasztó és unalmas elfoglaltság volt, főképp többnapos utak esetén. Bár úgynevezett hálókocsik már az 1830-as évektől közlekedtek, kényelmesnek még jóindulattal sem voltak nevezhetőek. Pullman olyan kocsikat tervezett, amelyek szekrénye két forgó alvázra volt szerelve, ezek mindegyikének két vagy három kereke volt. A 14-17 méter hosszú hálókocsikban a jobb rugózás miatt kevésbé lehetett érezni a pálya és a sínillesztések egyenetlenségeit, igaz a kanyarok miatt a szokásosnál keskenyebbre kellett építeni őket. Az utasokat elegáns étterem, a vagonok között a széltől és zajtól védő fedett átjáró, puha paplannal és párnákkal felszerelt, kényelmes ágyak várták. Igaz, hogy egy ilyen vagon előállítása a normális ötszörösébe került (a jegyárakról nem is szólva), amikor azonban 1864-ben a meggyilkolt Lincoln elnök holttestét pullmankocsiban szállították haza Washingtonból Illinois államba, a kereslet fellendült.

Pullman a Pullman Palace Car Company elnökeként Chicago egyik legbefolyásosabb polgára lett. Az általa gyártott vagonokat soha nem adta el, csak kölcsönözte a vasúttársaságoknak, amelyek az utasok által fizetett felárt is megosztották vele. Fénykorában kétezer kocsija közlekedett a síneken, a vállalat 1893-ban 62 millió dollárt ért. Pullman ügyesen tudta összeegyeztetni az üzletet és emberbaráti hajlamait. Akkor, amikor a munkások többsége a gyár környékén felhúzott bérkaszárnyákban vegetált, ő külön, később róla elnevezett várost épített számukra. Az 1880-ban alapított település az idő tájt kifejezetten színvonalasnak számított: minden házban volt víz, gáz és csatorna, a közvetlen környezetben minden szolgáltatás elérhető volt, sőt még könyvtárat és templomot is építettek. Ugyanakkor minden a vállalaté volt: a házakat lakóik csak bérelték, miként az összes - a szokásosnál drágábban árusító - bolt is Pullman tulajdonában állt, az alkalmazott-lakók még a gázhoz és a vízhez is felárért jutottak.

Az 1893-as tőzsdekrach miatt a vagonok iránti kereslet visszaesett, mire a gyár negyedével csökkentette a fizetéseket, sok munkást elbocsátott, nem csökkentette viszont a Pullman városában élők lakbérét. A gyáros még tárgyalni sem volt hajlandó a szakszervezettel, amely válaszul sztrájkot hirdetett, s ehhez országszerte 27 államban csatlakoztak. A postai szolgáltatások és az államközi kereskedelem megbénulásával fenyegető munkabeszüntetést két hónap után a hadsereg erőszakkal verte le, a szakszervezet vezetőit bebörtönözték. A gyár ugyan újra termelni kezdett, de legendás hírneve odalett. A sztrájkot követő vizsgálat Pullmant is elmarasztalta, Illinois állam pert indított a vállalata által birtokolt város miatt, amelyet el kellett adnia (ma Chicago része). Pullman megtörve halt meg 1897. október 19-én, a munkások bosszújától tartó család a holttestet különlegesen megerősített koporsóban, éjszaka temette el, majd több tonna betont öntöttek rá, fölébe pedig hatalmas márványoszlopot állítottak, hogy ne lehessen exhumálni.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
9 945 ft 8 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft
Pullmankocsi belseje

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár