2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
ITT vásárolhatsz termékeinkből

Megrongálták Petőfi emlékművét a bánsági Újszentesen

2015. augusztus 3. 12:33 MTI

A Temesvárral szomszédos Újszentes központi parkjában ismeretlenek a hét végén megrongálták Petőfi Sándor emlékművét - írta hétfői számában a Nyugati Jelen című napilap.

A lapban közölt fotókon is látszik, hogy a református templom előtti emlékoszlopról lefeszítették a költő arcát idéző, vélhetően műkő domborművet, amely a földre esve darabokra tört. Szűcs András Ottó helyi református lelkipásztor olyan képeket is közölt közösségi oldalán, amelyeken látszik, hogy a templom előtti tér világítótesteit is összetörték, a templom egyik magasan levő, keskeny ablaknyílásába pedig beszorult egy, vélhetően nagy erővel nekirúgott focilabda.

Az MTI-nek Szekernyés János temesvári helytörténész elmondta, hogy az utóbbi időben gyakorivá váltak a temesvári szobor- és emlékműrongálások. Pár hónapja kétszer is eltüntették a temesvári Ady Endre-emléktábla feliratát, s a májusban felavatott Károly Róbert-szobor feliratát is pótolni kellett. Hozzátette, hogy ezeket a feliratokat már nem bronzból, hanem műanyagból készítik, és galvanizálással érik el, hogy fémes hatásuk legyen. Megjegyezte, hogy a színesfémtolvajok a román műemlékeket sem kímélik. A közelmúltban három román személyiség mellszobra tűnt el Temesvár belvárosából.

Szekernyés János felidézte, hogy az 1848-49-es forradalom és szabadságharc idején császári uralom alatt maradt Temesvárt hónapokon át ostromolták a honvéd seregek. Az ostromba Bem József tábornok csapatai is bekapcsolódtak. Petőfi Sándort a ma Temesvárhoz tartozó Szabadfaluban emelte őrnagyi rangra a tábornok. Az újszentesi emlékmű annak állít emléket, hogy a Vécsey Károly seregébe tartozó honvédek felismerték és megéljenezték a Bem tábornok oldalán hozzájuk látogató Petőfit. Újszentest 42 évvel később alapították szentesi telepesek. A település az elmúlt két évtizedben összeolvadt Temesvárral, és elveszítette magyar jellegét.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
9 945 ft 8 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft
A megrongált szobor darabjai <br /><i>Szűcs András Ottó Facebook-oldala</i>Petőfi nyaka és álla <br /><i>Szűcs András Ottó Facebook-oldala</i>

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár