2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
ITT vásárolhatsz termékeinkből

Egyetlen civil áldozata volt a gettysburgi csatának

2013. július 3. 16:00

1863. július 3-án, a gettysburgi csata utolsó napján Mary Virginia “Jennie” Wade éppen nővére konyhájában volt, s ételt főzött az unionista csapatoknak. A ház a két hadsereg között állt, így a 20 éves varrónő és családja már több lövedék becsapódását "átélhette". Köztük volt az a kóbor konföderációs tüzérségi lövedék is, amely a tetőn keresztül két ajtót is átütve Wade szívét érte. Óvatos becslések szerint is 7 600 ember vesztette életét a sorsfordító csatában, ám Jennie volt köztük az egyetlen civil.

Az 1843-ban a pennsylvaniai Gettysburgban született Mary Virginia Wade-et gyermekként “Gin” vagy “Ginnie” néven becézték, ám egy újságíró pontatlansága miatt “Jennieként” vált ismertté. Szabó apja gyakran került összetűzésbe a törvénnyel, végül elmebetegként egy szegényházba szállították. Mary édesanyjával együtt varrónőként dolgozott, s egy Isaac Brinkerhoff nevű, hatéves fogyatékos fiút gondoztak.

Amikor a csata július 1-jén elkezdődött, Wade édesanyjával, öccsével és Isaac-kel a lány nővéréhez, Georgia McClellanhoz menekült. A család segíteni akart Georgiának vigyázni ötéves fiára, továbbá úgy ítélték meg, a házban nagyobb biztonságban lesznek. Azonban aznap délután, amikor az unionista csapatok a várostól délre lévő dombok közé vonultak vissza, a család közvetlenül a tűzvonalba került. A források szerint Mary nyugodt maradt, s állítólag vizet és élelmet vitt az északi katonáknak.

A golyók a következő napon is megállás nélkül röpködtek, s néhány igencsak megrengette az ablaküvegeket, méretes repedések jelentek meg a ház falán. Egy alkalommal egy kósza lövedék csapódott a tetőnek, átvágta a falat, s a ház túloldalán lévő ereszben pihent meg, s ott is maradt a következő 15 évben. A család szerencséjére sohasem robbant fel. Habár állítólag Wade többször is elájult a nap folyamán, megállás nélkül készítette a hadseregnek az ételeket.

Másnap reggel az öccsével tűzifát szedett, majd miután visszatért a házba, megreggelizett, ezt követően a Zsoltárok könyvéből olvasott. Később egy golyó ütötte át az ablakot, s amellé az ágy mellé csapódott, ahol Georgia és fia feküdt. Fél kilenc környékén Mary éppen befejezte a dagasztást a kenyérhez, amikor egy másik, immáron végzetes golyó a tetőn behatolva, két ajtót is átütve a fiatal lány hátán keresztül a szívét érte.

Miután testvére, Georgia egy hatalmasat sikított, az Unió katonái beszaladtak a számukra oly kedves házba, s levezették a családot a pincébe, ahol nem érhették el őket a déli mesterlövészek golyói sem. Egy nappal később a konföderációs sereg megkezdte a visszavonulást Virginia felé, Mary édesanyja pedig befejezte lánya félbehagyott munkáját. A lány testét egy paplanba csavarták, s ideiglenesen a kertben hantolták el. 1864 januárjában testét átszállították a német református templom melletti temetőbe, 1865 novemberében pedig Evergreenbe került, ahol máig aludja örök álmát. 1900-ban egy emlékmű került sírhelye fölé.

Mary a temetőben Johnston “Jack” Skelly, az uniós hadsereg tizedese mellé került, akinek a fotóját a leány zsebében találták a halálakor. A történészek szerint eljegyezték egymást. Wade tudta nélkül halála előtt néhány héttel a tiszt a virginiai Winchester melletti második ütközetben súlyosan megsebesült. Skelly állítólag megkérte gyermekkori barátját, az ellenséges konföderációs seregben szolgáló Wesley Culpot, hogy vigye el a szomorú hírt kedvesének, ám Culp életét vesztette a gettysburgi csatában, még mielőtt átadhatta volna az üzenetet. Skelly július 12-én halt bele sérüléseibe.

Becslések szerint a Gettysburgnél vívott ütközetben az Unió 3100, a Konföderáció pedig 4500 katonát veszített, ám az amerikai polgárháború legvéresebb ütközetének csupán egyetlen civil áldozata volt, (a csatát követően ugyanakkor több civil is meghalt, amikor megpróbálták begyűjteni a fel nem robbant lövedékeket) Maryből az apja igencsak rossz emléke ellenére pedig nemzeti hős lett.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
9 945 ft 8 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár