2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
ITT vásárolhatsz termékeinkből

Zsolnay-kiállítás nyílt Pécsen

2012. április 20. 10:14 MTI

A Zsolnay család és a nevét viselő, nemzetközi hírűvé vált porcelánmanufaktúra több mint másfél évszázados történetét mutatja be az az állandó kiállítás, amely csütörtökön nyílt a pécsi Zsolnay Kulturális Negyedben. A Zsolnay dinasztia felújított egykori lakóépületének két szintjén berendezett és mintegy 300 millió forintra biztosított tárlat látogatói péntektől 400 műtárgy mellett számos korabeli dokumentumon és a nagyközönség elé eddig még soha nem tárt archív felvételeken keresztül ismerhetik meg a magyar kerámiaipar meghatározó személyisége, Zsolnay Vilmos és utódainak életét, a gyár fejlődését, termékeit, kiemelkedő tehetségű művészeit.

A kiállítás

Az elsősorban a Baranya Megyei Múzeumok Igazgatóságának anyagából válogatott, a Zsolnay Örökségkezelő Nonprofit Kft. szervezésében és Kovács Orsolya művészettörténész szakmai irányításával létrejött kiállításon olyan érdekességek vehetők szemügyre, mint Zsolnay Vilmos eozinkísérleteinek eredményei, festékpróbáinak mázmintái és a híres keramikus Miklós fiának keleti, valamint Teréz és Júlia lányának népművészeti kerámiagyűjteménye is.

Az érdeklődők megismerkedhetnek az 1902-1948 között egészségügyi (szaniter) áruk és burkolólapok előállításával foglalkozó Zsolnay-féle Budapesti Porcelán- és Fajanszgyár Rt. működésével, a pécsi gyárnak a szocializmus idején készült művészi termékeivel, s olyan vezető tervezőinek munkásságával, mint Fürtös György, Gazder Antal, Török János vagy Nádor Judit. Rajtuk kívül a szervezők kuriózumnak számító alkotásokkal állítanak emléket a Zsolnay műhelyeiben csak ideiglenesen dolgozó Martyn Ferenc festőművésznek és Eva Zeisel designernek.

A Zsolnay dinasztia tagjainak életéről szóló, gazdagon illusztrált írások érintőképernyőn olvashatók. Kovács Zoltán kormányzati kommunikációért felelős államtitkár a megnyitón azt mondta: a kulturális negyed kialakítása, a család- és gyártörténeti kiállítás jó példája annak, miként lehet egy tradíciót úgy feleleveníteni, hogy azzal egy újat is teremtünk.

Úgy vélte, a XX. század történelmét túlélő hagyományokból és mai elképzelésekből születő új tradíciókra alapozható Magyarország jövőképe, amely lehetővé teszi a magyarság 80-100 évvel ezelőtt szétszaggatott kulturális struktúrájának újrateremtését.

Hoppál Péter országgyűlési képviselő, a pécsi önkormányzat kulturális bizottságának elnöke arról szólt, hogy a kulturális negyed méltó emléket állít a Zsolnay családnak, de a város önkormányzatának emellett fontos a gyár fennmaradása is.

Bezuk Zsolt, Zsolnay Vilmos ükunokája megjegyezte, hogy mintegy hetven Zsolnay-leszármazott él a világban, közülük többen eljöttek a kiállításmegnyitóra. Elmondta: az idők folyamán szomorúan vették tudomásul a gyár termelésének és termelőhelyének csökkentését, örültek azonban annak, hogy a negyed kialakítása az építészeti emlékek megőrzésével valósult meg a manufaktúra területén.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
9 945 ft 8 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár