2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
ITT vásárolhatsz termékeinkből

A világhálóra költözött a legendás Kodak-Forte gyár története

2010. november 24. 17:04 MTI

Novembertől az interneten tekinthető meg a Volt egyszer egy gyár - a Kodaktól a Fortéig című kiállítás anyaga. A digitális tárlat Vác Város Levéltárának honlapján érhető el – mondta el Horváth Ferenc, a levéltár igazgatója.

„A levéltár által rendezett tárlat idén július és október között volt látható a Váci Értéktár épületében, de a zárást követően is elérhetővé akartuk tenni az itt összegyűjtött „fotós” kincseket” – tette hozzá az igazgató.

A kiállítás történetére és jelentőségére utalva Horváth Ferenc elmondta: a legendás váci gyár nemcsak a város, de az ország életében is jelentős szerepet játszott, és mind kultúr-, mind ipartörténeti vonatkozásai fontosak. Magyarország egyetlen fotótermékeket gyártó vállalatának filmjeit, fotópapírját milliók használták az országban, hétköznapi emberek és művészek egyaránt, és sokan érezték úgy: Forte-papírra nagyítani élmény.

A Forte-fotópapírok külföldön is elismertek voltak, 2004-től azonban megkezdődött a lassú haldoklás, majd a felszámolás. „Mire a gyár a szabadságával élhetett volna, már nemcsak a gazdasági körülmények változtak meg, hanem gyakorlatilag megszűnt a tömeges filmalapú fényképezés is” – mutatott rá a levéltár vezetője.

A kiállítás célja részben az volt, hogy a város levéltára bemutassa a fennmaradt dokumentumokat, még fellelhető relikviákat. Bár a Forte iratanyaga a legteljesebb és legváltozatosabb a levéltárban őrzött vállalati irategyüttesek közül, és több doboznyi fénykép és negatív is volt köztük, felhívást tettek közzé, kérve egykori kodakos-fortés dolgozókat emlékeik közreadására – mesélte Horváth Ferenc.

„Fontosnak tartottuk, hogy megmozgassuk a város lakóit, akik érzelmileg is erősen kötődtek a gyárhoz.” Mint az intézmény vezetője beszámolt róla, a kiállítás anyagának gyűjtése során derült ki, mennyi Kodak- és Forte-relikvia rejlik az egykori fortés családok fiókjaiban. Fényképalbumok, eredeti csomagolásban megőrzött Forte-szatyor, Forte-sapka, Forte-póló, fortés csecsebecsék, oklevelek és kitüntetések kerültek elő. A kiállítás létrehozásakor a cél nem a teljesség volt, hanem hogy felelevenítsék a gyár legfontosabb mozzanatait a kezdetektől a megszűnés szomorú pillanatáig, egyúttal érzékelhetővé tegyék a város és a gyár nem mindennapi kapcsolatát is – hívta fel a figyelmet a levéltár vezetője.

A virtuális kiállítás – a valóságoshoz hasonlóan - három színre tagolódik: A Kodak és a Forte gyár története képekben, Fekete István: Egy gyár végnapjai című dokumentumsorozata, valamint Forte forever - Fotóművészet Forte-papíron. Ez utóbbiban Balla András, Bánkúti András, Benkő Imre, Bozsó András, Csontó Lajos, Demeter Ádám, Fekete István, Hajdú József, Haris László, Horváth M. Judit, Illés Barna, Kerekes Gábor, Kóczán Gábor, Kovács Melinda, Lugosi Lugó László, Mucsy Szilvia, Nagy Tamás, Rónai Gergő, Stalter György, Szamódy Zsolt és Telek Balázs fotóiról készített áttekintő képek láthatók.

A fotóművészeti rész összeállítását a totalPLAN Egyesület és a kriXkraX Produkciós Iroda művészei végezték.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
9 945 ft 8 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár