2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
ITT vásárolhatsz termékeinkből

Újabb ólomüveg ablakokat kapott vissza a Debreceni Egyetem

2010. április 28. 08:12 MTI

A II. világháborúban megsemmisült öt ólomüveg ablak közül újabb kettőt állítottak helyre a Debreceni Egyetem (DE) főépületének aulájában, így már három ablak nyerte vissza eredeti formáját.

A régi fényükben keddtől látható ablakok az egykori Tisza István Magyar Királyi Tudományegyetem főépületében Róth Miksa üvegfestő tervei alapján 1938-ra készültek el - közölte a DE Külső Kapcsolatok Igazgatósága. Sárvári Géza műemlékvédelmi szakmérnök közlése szerint hosszas előkészítő munka után most a filozófiai és az orvosi fakultást jelképező ablakokat újították fel, előbbi az Utrechti, utóbbi a Wittenbergi Egyetem látképével.

Közel nyolc évtized telt el, míg megkezdődhetett a rekonstrukció Vince László nyugalmazott rektori titkár kutatómunkájának köszönhetően. Ő talált rá korabeli vázlatokra, fekete-fehér fotókra az egyetem kézirattárában, az eredeti tervek ugyanis a mai napig nem kerültek elő. A kutatás során előkerült azonban a tervekhez készített vízfestmények eredetije, így a megmaradt töredéküveg, a fényképek és akvarellek alapján elkezdődhetett a tervezés.

Az egyetem vezetése Velledits Lajos restaurátorművésszel kötött szerződést 2007 júliusában. Az öt ablak közül a középső elkészítésére 2008 decemberéig kellett várni. Ekkor került helyére az angyaloktól közrefogott magyar királyi címert, a debreceni Református Kollégiumot, Debrecen város címerét és az intézmény egykori névadója, Tisza István 17. századból származó családi címerét ábrázoló ólomüveg ablak.

A még hiányzó két ablak restaurációja egyszerre készül el: a jogi fakultás ablakán Zürich, a teológiát jelképezőn pedig Genf látképével. Várhatóan 2011. végére kerülnek a helyükre.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
9 945 ft 8 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár