Szentpétery Imre
2009. május 30. 13:02
URL: https://mult-kor.hu/cikk.php?id=26024
Középpalojta, 1878. szeptember 23. - Budapest, 1950. július 14.
1901-ben a budapesti egyetemen az Eötvös Kollégium tagjaként bölcsészdoktori, 1902-ben történelem-latin szakos tanári oklevelet szerzett. Állami ösztöndíjjal egy évig a strassburgi és berlini, valamint a párizsi egyetemen, fél évig Olaszországban történeti segédtudományokat (oklevéltan) és művészettörténetet tanult. Hazatérte után a lugosi állami főgimnáziumban a latin nyelv és a történelem tanára. 1914-től a budapesti egyetemen a magyar oklevéltan magántanára. 1918-tól a debreceni egyetemen a középkori és újkori egyetemes történelem nyilvános rendes tanára. 1923-tól haláláig a budapesti egyetemen az oklevéltan és címertan, majd a történeti segédtudományok nyilvános rendes tanára, a történeti szeminárium igazgatója. 1939-40-ben a bölcsészettudományi kar dékánja.
Magyarországon korszerű alapokra helyezte a történeti segédtudományokat, különösen az oklevéltan és forráskiadás művelését. 1937–1938-ban szerkesztette az Árpád-kori elbeszélő források új kiadását. Az ún. Scriptores rerum Hungaricarum a két világháború közötti forráskiadás egyik legnagyobb vállalkozása volt. Megindítását a szakmai fórumok egyöntetűen támogatták, az anyagiakat Hóman Bálint kultuszminiszter biztosította. A két kötet a tudománytörténetben elsőként ölelte fel mindazokat az Árpád-korban Magyarországon keletkezett latin nyelvű, elbeszélő jellegű szövegeket, amelyes a 11-12. századi magyar történelem legfontosabb kútfői, s a melyek nemcsak történeti források, hanem irodalmi emlékek is egyben. A munka elvégzésére egy Szentpétery Imre vezette, többségében jó filológusképzettséggel rendelkező idősebb és fiatalabb történészekből álló munkacsoport vállalkozott. A tagok – Balogh József, Bartoniek Emma, Deér József, Domanovszky Sándor, Jakubovich Emil, Juhász László, Madzsar Imre, Pais Dezső, Pukánszky Béla és a szerkesztő – egytől egyik szakterületük vezető tekintélyei voltak. Minden hibája ellenére az SRH elsőként összegezte rendszeresen, korszerű szempontok szerint a hazai forráskutatás eredményeit, ráadásul olyan nyelven (latinul), mely ezeket az eredményeket a nyugati kutatók számára is hozzáférhetővé tette.
A forráskiadás terén óriási munkát végzett az Árpád-kori oklevelek alapos, modern szempontú kritikájával. Elkezdte az Árpád-házi királyok által kiadott diplomák feldolgozását, regesztákban történő közlését. Ezt a munkát végül Borsa Iván végezte el. Kutatásait kiterjesztette a királynék, hercegnők és hercegek okleveleire, a kéziratot Zsoldos Attila szerkesztette és egészítette ki a legújabb eredményekkel. Maradandót alkotott a diplomatikában is, a Magyar oklevéltan című munkájában felállította az oklevélkiadás különböző szakaszait, fontos megfigyeléseket tett az írásbeliség színtereivel kapcsolatban. Oklevéltani naptára az egyik leggyakrabban forgatott segédlet a levéltárosok kezében. A kiemelkedő okleveleknek számos tanulmányt szentelt, módszerére a hihetetlen filológiai alaposság jellemző. Az egyetemen nagy és eredményes munkásságot fejtett ki; jelentős érdeme volt abban, hogy az újonnan megindított levéltáros szak első növendékei kiváló szakmai felkészültséggel kezdhették pályájukat. Generációk sorát tanította, sok kiváló történészt, levéltárost az ő hatására választotta hivatását.
1926-tól a Magyar Heraldikai és Genealógiai Társaság másodelnöke, 1932-től haláláig elnöke. 1941-ben Corvin-koszorút kapott. Tagja a temesvári Arany János-társaságnak és a Történelmi társaságnak is. Az MTA levelező tagja 1917. május 3-tól, rendes tagja 1929. május 10-től. Akadémiai székfoglalóját Szent István király pécsváradi és pécsi alapítólevele. Függelék: A veszprémi alapítólevél 1257-iki átirata címmel 1917. december 3-án, majd IV. Béla király néhány oklevelének kritikai méltatása címmel 1929. december 23-án tartotta.
Fő művei: Az újkor kezdete. Marosvásárhely, 1901.; Individuális és collectiv történetírás. Századok, 1908.; Oklevéltani naptár. Bp., 1912; reprint kiad. 1974.; A borsmonostori apátság Árpád-kori oklevelei. Bp., 1916.; Szent István király pécsváradi és pécsi alapítólevele. Bp., 1918.; Az Árpád-házi királyok okleveleinek kritikai jegyzéke. I-II.. II. köt. kiad. Borsa Iván. Bp., 1923-87.; Chronologia. Bp., 1923., reprint kiad. 1994.; Középkori oklevélszövegek. Összeáll. Bp., 1927.; Magyar oklevéltan. Bp., 1930., reprint kiad. 1995.; Történelmi segédtudományok. In: A magyar történetírás új útjai. Szerk.: Hóman Bálint. Bp., 1931.; A bölcsészettudományi kar története 1635-1935. Bp., 1935.; Scriptores rerum Hungaricarum. I-II. Szerk. Bp., 1937-38., reprint kiad. 1999.; Szent István király oklevelei. Emlékkönyv Szent István király halálának kilencszázadik évfordulóján. II. Szerk.: Serédi Jusztinián. Bp., 1938.; A kronológia kézikönyve. Kieg. Érszegi Géza, Raj Tamás, Szögi László. Szerk. Gazda István. Bp., 1985.; Az Árpád-házi hercegek, hercegnők és királynék okleveleinek kritikai jegyzéke. Szerk.: Zsoldos Attila. Bp., 2008.
Róla szóló irodalom: Janits [Borsa] Iván: Szentpétery Imre irodalmi munkássága Szentpétery Imre-emlékkönyv. Bp., 1938.; Istványi Géza: Az oklevéltudomány mestere, Szentpétery Imre. Magyar Szemle, 1938.; Sz[ilágyi] L[oránd]: Szentpétery Imre. Turul, 1947-50. [1950]; Elekes Lajos: Szentpétery Imre. Századok, 1950.; Ember Győző: Szentpétery Imre. Akadémiai Értesítő, 1950.; Szovák Kornél – Veszprémy László: Utószó. In: Striptores rerum Hungaricarum. II. Repr. kiad. 1999.