Érdy (Luczenbacher) János

2009. április 1. 16:21

URL: http://mult-kor.hu/cikk.php?id=25204

Szob, 1796. szeptember 16. - Pest, 1871. május 9.

A Luczenbacher család Belgiumból származott, édesapja Luczenb(p)acher József, édesanyja Czeczkó Mária volt. Középiskoláit Vácon, Esztergomban és Nagyszombatban végezte, apja halála után nagybátyja támogatta. 1815 nyarán a bencés rendbe kérte a felvételét. Három évet töltött novíciusként, de 1818 tavaszán megvált a rendtől. A győri jogakadémián ügyvédi oklevelet szerzett, és praktizálni kezdett. Majd kapcsolatba került Végh Ignáccal, akinek verebi birtokán kapott állást. Ezután a történelem felé fordult, döntésében nagy szerepet játszott Horváth István, aki bevonta őt a Tudományos Gyűjtemény munkálataiba. Szerteágazó feladatokra vállalkozott: foglalkozott a magyar őstörténettel, régészettel, oklevél és pecséttannal. Legkomolyabban a numizmatika érdekelte.

1834-ben bekapcsolódott a Magyar Tudományos Akadémia által indított Tudománytár szerkesztésébe. A folyóiratban ismertette a Szent László legendáját tartalmazó nagyszombati kódexet, publikálta Hunyadi János 1446-os esküjét. „Okleveles toldalék” cím alatt sorra jelentette meg oklevéltani, szfragisztikai értekezéseit. 1839-ben Pesten telepedett le. 1840-ben a Magyar Tudományos Akadémia Éremgyűjteményének őrévé nevezték ki, 1846-ban József nádornak köszönhetően a Magyar Nemzeti Múzeum régiségtárának őre lett, állását 1869 nyugalmazásáig betöltötte. A régiségtári gyűjteményt ő szállíttatta be a Ludovikáról és Budáról, gondoskodott a megfelelő búrotok beszerzéséről, leltárba vette a tárgyakat.

Úttörő szerepet vállalt a régi sírok feltárásban, a módszertan kidolgozásában. Ennek első lépéseként 1837-ben ismertette a verebi sírokat, majd 1844-ben a kézivásárhelyi régiségekről publikált. 1847-ben a budai római sírkövekről írt tanulmányt. Névváltoztatása is ezzel állt összefüggésben, az Érd határában feltárt „pogány” magyar sírok hatására vette fel az Érdy nevet, ami 1848. június 18-án hivatalosan meg is történt. Foglalkozott a Margit-sziget régészetével, az óbudai római kori emlékekkel. Nevéhez fűződik a Székesfehérváron megtalált királyi pár (III. Béla és Antiochinai Anna) maradványainak feltárása. Rendszeres szerzője volt az Új magyar múzeum, a Magyar Tudományos Akadémia Értesítője, az Archaeológiai Közlemények című folyóiratoknak. A geneaológiában nem alkotott maradandót: a Magyarországi Crouy nemzetségnek története, nemzedékrendje és oklevéltára című munkáját a szakma kíméletlen kritikában részesítette, állításait megcáfolta. Ugyanakkor róla nevezték el az Érdy-kódexet, mivel ő volt az első, aki tudományosan ismertette. A legnagyobb magyar legendagyűjtemény, amely egyben a legterjedelmesebb magyar nyelvemlék Temesvári Pelbárt munkái alapján a karthauziak számára készült.

A Magyar Tudományos Akadémia 1832. március 9-én levelező, szeptember 9-én rendes tagjává választotta. Székfoglalóját - Zsigmond országlásának évsora címmel - 1833. január 26-án mondta el.

Fő művei: Henrik portugáliai gróf magyar eredetének védelmeztetése. Pest, 1831.; Magyarország ekkorig ismeretes pénzei lerajzolva s történeti és pénztudományi kútfők után magyarázva. Árpádi korszak. Buda, 1841.; A szerb zsupánok, királyok és cárok pénzei. Pest, 1843.; A magyarországi Crouy nemzetségnek története, nemzedékrende és oklevéltára. Pest, 1848.; Szent István első magyar király életirata, Hartvik szerint. Pest, 1854.; Erdélyben talált viaszos lapok (tabula cereta). Pest, 1858.; Az újonnan megbírált magyarországi Crouy nemzetség négy okiratának időszámítása. Pest, 1861.; Erdély érmei Pest, 1862.; részben reprint kiadása: Székesfehérvár, 1980.

Róla szóló irodalom: Nagy Iván: Emlékbeszéd Érdy János rendes tag felett. Bp., 1873.; Fenyő István: Akadémiánk első folyóirata, a Tudománytár. In: Fenyő István: Magyarság és emberi egyetemesség. Bp., 1979.