Nyomtatás képekkel
Nyomtatás képek nélkül

A férfi, aki kitalálta a Marsot

2008. május 16. 13:00

URL: https://mult-kor.hu/cikk.php?id=20625

A 19. században, jóval az űrverseny és az űrhajók előtt egy jómódú és elbűvölő bostoni fiatalember, Percival Lowell sikerrel népszerűsítette azon nézetét, hogy nem vagyunk egyedül a világegyetemben.

Megelőzte a sci-fi írókat is

Május 25-én, ha minden jól megy, idegen test landol majd a vörös bolygó északi pólusán, feladata életre utaló nyomokat keresni a Mars felszínén. `Ha szerves vegyületeket találunk a Marsról küldött talaj- és jégmintákban, az növeli az élet létezésének valószínűségét a bolygón` -mondja Samuel Kounaves professzor, a NASA Főnix-expedíciójának vezető kutatója.

Ez a remény nem újkeletű. A 19. században Percival Lowell egész életét és vagyonát arra tette fel, hogy bebizonyítsa: a Marson igenis van élet. Lowell távcsőn keresztül tanulmányozta a bolygót, és csatornák egész hálózatát vélte felfedezni rajta. Ebből arra következtetett, hogy kell lennie ott valamilyen intelligenciának, amely képes csatornák építésére. 1895-ben könyvben is megjelentette elméletét, és több cikket is írt róla. Rendkívül híres és népszerű lett. Megnyerő külseje és karizmatikus személyisége csak fokozta a hatást. Lowell teljesen elbűvölte a közönséget. A maga korában olyan volt, mint később a neves Carl Sagan. Bár a tudomány képviselői kevésbé voltak elragadtatva nézeteitől, Lowell nem hagyta magát eltántorítani a marslakókba vetett hitétől.

Lowell 1855. március 13-án született Bostonban, jómódú arisztokrata családban. Ősei az angliai Bristolból érkeztek az Újvilágba, ahol a család joggal, üzlettel és művészetekkel foglalkozott. Percival nevelése a hagyományos utat követte, de az ifjú kitűnő képességeivel már korán felhívta magára a figyelmet. Miután a Harvardon diplomát szerzett, és visszatért európai útjáról, a családi vállalkozásban kezdett dolgozni. A textilgyárak működéséhez rengeteg vízre volt szükség, amelyekhez csatornákat kellett építeni.

A fiatalember Boston legkívánatosabb vőlegény-jelöltjének számított, de mégsem volt boldog. Eljegyezte magát egy bostoni lánnyal, de végül felbontotta az eljegyzést. Ruháit londoni szabók készítették, imádta a bort, az alkoholtilalom nagy ellenzője volt. Görög és latin klasszikusokat olvasott, és szerette a detektívregényeket. Rajongott a lovaspólóért. Saját birtokán azonban zsarnokként ismerték. 1882-ben hallott először Japánról, amely akkoriban legalább olyan távolinak és titokzatosnak számított, mint a Mars. Elhatározta, hogy odautazik. Az ottani élményeiről három könyvet is írt, valamint fotóalbumot jelentetett meg Koreáról.

Amikor a Távol-Kelet varázsa már fakulni kezdett, kezébe kerültek az olasz Giovanni Schiaparelli és a francia Camille Flammarion csillagászati írásai. Schiaparelli nevezte a Mars felszínén lévő képződményeket először csatornáknak. Ezek hatására Lowell érdeklődése a csillagászat felé fordult. Először még a gyermekkorában kapott távcsövön át kémlelte az eget. Később már komolyabb teleszkópokkal folytatta az égbolt tanulmányozását. 1894-ben erre különösen kedvező alkalom kínálkozott, hiszen a Mars és a Föld közötti távolság ekkor kisebb volt. Az arizonai Flagstaffban építette fel obszervatóriumát. Élete hátralevő részét főleg itt töltötte, távol Bostontól. Kertjéből és a környező hegyekből különleges növényeket küldött Charles Sargent professzornak az Arnold Arborétumba. Gyakran látta vendégül a barátait, és gyakran idegeneket is.

A Marsról írt könyve 1895-ben jelent meg, amikor a Földön is nagy csatornaépítések folytak. A Szuezi-csatorna csak nem sokkal korábban készült el, a Panama-csatornát pedig akkor építették. Lowell tehát lelkes rajongókra talált. Nem érdekelte a tudósok gúnyolódása és kritikája, képzeletében megszületett egy utópikus társadalom a Marson, ahol még az árnyéka sem jelenik meg az akkori Amerikát foglalkoztató problémáknak.

1897-ben Lowell idegösszeroppanást kapott. Családja ápolását egy hónapig bírta, majd Bermudára, később pedig Dél-Franciaországba utazott, hogy felgyógyuljon. 1901-ben visszatért flagstaffi birtokára, és folytatta csillagászati megfigyeléseit. 1906-ban jelent meg második könyve a vörös bolygóról "Mars és csatornái" címmel. 1908-ban megnősült. Felesége belsőépítész volt, mézesheteiket Londonban töltötték, ahol egy léghajón felszálltak a Hyde Park fölé, hogy Lowell légifelvételeket készíthessen az ösvényekről. Még ebben az évben megjelent harmadik és egyben utolsó könyve "Mars az élet otthona" címmel. Aztán csillagvizsgálójában figyelme egy új téma felé fordult: úgy vélte, hogy van egy kilencedik bolygó a Neptunon túl, amelyet "X bolygónak" nevezett.

Közben a Mars, mint irodalmi téma egyre népszerűbb lett. A 20. század elején George du Maurier, H.G. Wells és Edgar Rice Burroughs műveivel megszületőben volt a tudományos fantasztikus irodalom. Lowell ennek ellenére már csak az X bolygóval foglalkozott, amelyet azonban soha sem talált meg. 1916. november 12-én halt meg agyvérzés következtében. Sírja a "Mars dombon" egy csillagvizsgálót formáló mauzóleumban van. 14 évvel később, 1930-ban aztán a Lowell Obszervatórium bejelentette, hogy megtalálta Lowell X bolygóját, amelyet Plutónak neveztek el, és amit azóta már visszaminősítettek törpebolygóvá.

Csatornák a Marson

Percival Lowell érdeme, hogy meghonosította a köztudatban a Marson való élet létezésének lehetőségét. Halála után a sci-fi irodalom még inkább felkapta a marslakók témáját. A közönség rajongott ezekért a művekért, és néha hitt is nekik. 1938. október 30-án Orson Wells és színtársulata H.G. Wells Világok harca című könyvéből készített hangjátékot adta elő a rádióban. A műsor elején a bemondó közölte, hogy csak egy fikcióról van szó, de az emberek ezt nem hallották, és hatalmas pánik tört ki. Mindenki elhitte, hogy szuperintelligens marslakók támadták meg a Földet. Két évtizeddel Lowell halála után az emberiség már kész volt elfogadni ennek lehetőségét.

A 19. század végén Robert Goddard of Worcester Lowell hatására már a Marsra történő utazásról álmodozott. Később ő építette meg a világ első folyékony hajtóanyagát használó rakétáját. Ez szolgált alapul a németek által a második világháború idején kifejlesztett V-1 és V-2 rakétához. E tudósok egy része a háború után az Egyesült Államokba ment, másik részük pedig a Szovjetunióba. Megkezdődött a világűrért folyó verseny. Wernher von Braun, a német rakétaprogram korábbi vezetője szintén lelkesedett a Marsért. Több könyvet és cikket is írt egy lehetséges Mars-expedícióról.

Az űrprogrogramhoz azonban rengeteg pénz kell, amelyet a kormánynak kell előteremtenie. A sci-fi írók és filmesek megteremtették a közvélemény támogatását, amely az amerikai kormányt is anyagi segítségre ösztönözte. 1976-ban küldték fel a Viking-1 és Viking-2 űrszondapárost, azok viszont csak vulkánokkal és kanyonokkal tűzdelt kietlen vidéket találtak, életre utaló nyomokat nem.

Végül a 21. század elején újabb hírek érkeztek a bolygóról. A Mars Opportunity Rover bizonyítékot talált arra, hogy a Marson korábban víz volt, a víz pedig talán életet jelent. Nem sokkal e felfedezés bejelentése után valaki egy pohár pezsgőt helyezett Percival Lowell sírjára. Mindegy, hogy milyen további eredmények születnek, a Mars iránti érdeklődés Lowellnek köszönhető. Az őt foglalkoztató kérdések a mai napig aktuálisak.

Mostanság a tudósok a jövő hónapban induló Főnix-misszó előkészületein dolgoznak, amelynek célja a Marson található jég és talaj kémiai elemzése. A további kutatások arra irányulnak, hogy a Marsot emberi életre alkalmassá tegyék. A kísérletek a Marséhoz hasonló környezeti viszonyok között zajlanak: Szibériában, az Antarktiszon és Kanada északi-sarkvidéki területein. A legfontosabb feladat a Mars felmelegítése, amelyet szuper üvegház-gázok felhasználásával próbálnak megvalósítani.

A tudósok szerint legalább 25 év kell még, hogy hosszú távú kutatásokat lehessen folytatni a vörös bolygón, felmelegítése pedig 100 évig is eltarthat. A legnagyobb probléma a víz: hogyan olvasszák fel, és tegyék emberi használatra alkalmassá, és ha ez sikerült, hogyan szállítsák a jégsarkokról az egyenlítői területekre, ahol az űrgyarmatosítók fognak majd letelepedni.

Perzival Lowellnek erre is volt megoldása. Ha a Marson vizet akarunk szállítani, "csatornákat kell építenünk."