2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
ITT vásárolhatsz termékeinkből

Fürdőfejlesztések a török kori Budán

2008. május 15. 13:00 Papp Adrienn

Hévizek a város szélén

A másik forráscsoport a város északi végében, Felhévízen található, és ehhez is fürdők kapcsolódtak a 16-17. században. Lényegesen több tavacska volt ezen a területen, ennek utolsó hírvivője a Lukács fürdővel szembeni Malomtó. A középkor és a törökkor során a fürdőzésen túl malmok működtetésére is felhasználták területet.

Nézze meg galériánkat a fürdők feltárásáról!

Buda eleste után itt épült fel a már említett Szokollu Musztafa pasa másik fürdője, melynek méretei szintén lenyűgözőek, a Császár fürdő, török nevén Veli bej fürdője. Mára sajnos csak a forró helyisége maradt fenn, annak kialakítása viszont rendkívül igényes. A nagy négyzet alaprajzú tér sarkain kisebb négyzetes, kupolával fedett magánfürdők helyezkednek el, középen pedig egy nyolcszög alaprajzú medence. A sarkokban sztalaktit díszítést találunk, a csúcsíves ajtók felett pedig lépcsős díszítést.

Ugyanennek a forráscsoportnak a vizét vezették el a városon belülre, a mai Király fürdőbe (törökkori nevén a "Kakas kapu fürdőjéhez"). Ez a fürdő a Rác fürdővel rokon méreteiben és alaprajzi kialakításában is. Az átmeneti helyiség és a forró helyiség tehát ma is zömében épségben áll mind a négy fürdőben. Padlójuk, belső berendezésük sérült, de építészeti kereteik épen állnak. A forró helyiség kupolája is ép, a hatszögletű bevilágítók a 16. századi mestereket dicsérik. Alatta a medence szintén az eredeti formát adja vissza, bár kissé szűkebb formában (a beton szerkezet alatt a legtöbb esetben még megtalálható az eredeti kőlépcsős medence).

A fürdőket a törökkorban nők is és férfiak is használták megosztva, a nap egyik részében csak a nők, a másik részében csak a férfiak. Ennek kiküszöbölésére gyakran építettek ún. ikerfürdőket, amikor két, szinte teljesen azonos fürdőt építenek egymás mellé, az egyiket folyamatosan használhatják a nők, míg a másikat a férfiak. Ilyenről tudunk pl. Pesten, a mai Piarista köz közelében, a piarista rendház alatt. Ennek a hamamnak a falait jelentősen visszabontották, de méteres álló falai, padlója máig fennmaradt. A Budán épített fürdőknek közös jellegzetessége, hogy szinte mindegyik 1575 előtt, azaz nem sokkal Buda elfoglalása után épült fel. A termálfürdőket pedig azóta gyakorlatilag folyamatosan használjuk, bővítjük, átalakítjuk, de a fürdők jellegzetességét és értékét a törökkori magjuk adja.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
9 945 ft 8 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft
Császár fürdõ, a törökkori kupolákCsászár fürdõ, sztalaktit díszCsászár fürdõ, részlet a törökkori ajtóval és sztalaktit díszekkelRudas fürdõ, az átmeneti helyiség lépcsõs kialakítású, törökkori ajtajaRudas fürdõ, a törökkori forró helyiségRudas fürdõ, törökkori vízvezetékcsövekRác fürdõ, törökkori padlóba süllyesztett kútRác fürdõ, a törökkori forró helyiségRác fürdõ, törökkori forróhelyiség falfülkékkelRác fürdõ, a törökkori magánfürdõ medencéjeRác fürdõ, törökkori gödör, kerámiákkal – dokumentálás közbenCsászár fürdõ, a törökkori forró helyiség részlete

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár