Sikertelen reformok után tűntek el az anasazik

2008. április 23. 11:00

URL: http://mult-kor.hu/cikk.php?id=20458

Az anasazik (más néven pueblók) 700 évvel ezelőtt mai napig ismeretlen okokból elhagyták korábbi településeiket és délre - Arizonába és Új-Mexikóba - vándoroltak. Bár jellegzetes kultúrájuk nyomai a hohokam és hopi indiánok földjén mindenütt megtalálhatók, a vándorlásra nincs magyarázat.

A szárazság nem lehet magyarázat

Az anasazik kerámiái kívül vörösek, belül pedig fekete és fehér mintázatúak voltak, ami élesen elütött a hohokam indiánok egyszerűbb cserépedényeitől. Házaik építéséhez fa és sár helyett követ használtak. Rituális helyiségük, a kiva, téglalap alakú, süllyesztett kamra volt, a közepén tűzhellyel és egy ún. sipapuval (lélekalagúttal), amely azt az utat jelképezi, ahol az első emberek a föld mélyéből felbukkantak.

De mi az oka, hogy az anasazik a 13. század végén elhagyták korábbi településeiket, és délnyugat felé húzódtak? A tudósok korábban úgy vélték, hogy elsősorban környezeti tényezők, például nagy szárazság vagy egy kisebb jégkorszak késztette őket vándorlásra. A bizonyítékok szaporodásával azonban ez az állítás már nem állta meg a helyét. A mai emberekhez hasonlóan az anasazik is összetett személyiségek voltak, akik el tudták dönteni, miként reagáljanak a változó környezetre. Nem egyszerű bábok voltak, hanem maguk is tevékeny részesei a történéseknek.

Néhány kutató a hadviselésben és az anasazi társadalom növekvő összetettségében keresi a magyarázatot. A leletek vizsgálatával az anasazik gondolkodását akarják kifürkészni. "Az 1200-as évek vége fontos társadalmi, politikai és vallási nyugtalanság és kísérletezés időszaka volt. Valami fontos dolognak kellett történnie" - állítja William D. Lipe, a Washington Állami Egyetem régésze.

A fák évgyűrűinek vizsgálata azt mutatja, hogy a 13. század utolsó negyedében valóban pusztító aszály sújtotta azt a térséget, amelyet lakói elhagytak. De már korábban is voltak hasonló száraz időszakok. "A körülmények valóban igen rosszak voltak az 1200-as években, de mégsem voltak olyan rosszak, mint a 900-as években" - véli Timothy A. Kohler. A nagyobb folyók - Provo River és a San Juan River - még a legsúlyosabb szárazság idején sem száradtak ki. "Az éghajlat valószínűleg sok mindent megmagyaráz, de voltak olyan helyek, ahol az emberek ott maradhattak volna, és tovább gazdálkodhattak volna" - véli Dr. Allison.

A lakók elhagyták a mai Dél-Colorado viszonylag termékeny területét a hopik csontszáraz földjéért. "Az éghajlat a legkézenfekvőbb magyarázat, de pont a hopikhoz mentek, hogy ettől megmeneküljenek?" - kérdezi Dr. Lipe. A Four Corners (Négy sarok - négy állam határos egymással) területének elhagyásával sokkal rosszabb helyre kerültek.

Néhány régész szerint az egyre hidegebb időjárás okozta a hanyatlást. A tavak és mocsarak alján lerakódott pollenrétegek vastagságának vizsgálata arra utal, hogy a termékeny időszakok egyre rövidebbek lettek. Ez azonban még a szárazsággal együtt sem lehetett döntő érv. Az elköltözés után nem sokkal a szárazság elmúlt. "Az évgyűrűk vizsgálata azt mutatja, hogy 1300 és 1340 között az időjárás igen csapadékosra fordult" - állítja Larry Benson, paleoklimatológus. Az esők visszatértek ugyan, de az emberek nem. "Miért nem jöttek vissza? Miért nem tért vissza senki a San Juan folyó északi részére? Pedig kellemes hely volt, és 1300 körül különösen kellemesnek tűnt" - mondja Catherine M. Cameron, a Colorado Egyetem régésze.

Kristin A. Kuckelman, a cortezi Crow Canyon Régészeti Központ munkatársa a Sand Canyon Pueblo romjaiban egy tragikus felemelkedés és bukás nyomait véli felfedezni. A terméshozam visszaesésével a lakosok újra áttértek a földművelésről és állattartásról a gyűjtögetésre és a vadászatra. A támadók ellen erődöket építettek. Az erőfeszítések azonban hiábavalónak bizonyultak: a falu lakóit megskalpolták, megcsonkították, és talán még meg is ették. A családokat a saját házaikban ölték meg, a falut felgyújtották. Különös viszont, hogy a győztesek nem maradtak, hogy meghódítsák a legyőzött területet.

Erőszak helyett indián reformáció pusztított

Az erőszak azonban nem mindig magától értetődő tényező. Ami még furcsább, a különös vándorok Kayentából származtak. Kb. 1290-ig, tehát a nagy szárazság kezdete után még 15 évig a falvaikban éltek. Amikor végül felkerekedtek a San Pedro-völgy ill. más területek felé, az evakuálás rendezetten folyt. `Nem látok semmilyen erőszakra, kannibalizmusra vagy védekezésre utaló bizonyítékot. A terület elhagyása másként történt. Bizonyíték van arra, hogy az emberek vissza akartak jönni` - véli Dr. Dean. Az északkelet-arizónai Navajo Műemlékhez tartozó Kiet Siel sziklafalunál a lakosok gondosan lezárták a magtárak nyílását, és amikor elmentek, egy hatalmas fatorlasszal zárták el a településhez vezető utat. `Világosan látszik, hogy ezek az emberek nem zavarodottan vagy sietve távoztak` - mondja Dr. Dean.

A tárgyi leleteken túl az elköltözés hátterében állhatnak ideológiai okok is. Donna Glowacki, a Notre Dame Egyetem régésze a rituális építészet és fazekasság változásainak tanulmányozásával egy új puebló vallás megjelenését vázolja fel. Több mint egy évszázadig a vallási szertartásokat a többemeletes "Nagy Házakban" tartották, amelyek belsejében kisebb és nagyobb kör alakú, gerendatetős kivák voltak. Az Új-Mexikó északnyugati részén található Chaco Canyonból eredeztethető félelmetes templomokba valószínűleg csak a papoknak volt bejárása.

Chaco Canyon, mint vallási központ az 1100-as évek elején ugyan elvesztette jelentőségét, de az itteni építészet az egész Mesa Verde régióban elterjedt. Az 1200-as évek közepén azonban egy új stílus is megjelent. Az építmények és a kivák nyitottakká váltak, mint egy amfiteátrum. Talán ez már egy új kezdet jele volt. Néhány romnál a szertartási edények nagyobbak és díszítettebbek lettek, mintha valamilyen rituális áldozásra használták volna őket. Az új építészet olyan kör vagy D-alakú építményeket is alkotott, amelyek talán titkos rituálék megtartására szolgáltak.

Bár a dogma ismeretlen, Dr. Glowacki szerint gyorsan terjedt. Szerinte a mozgalom központja a Mesa Verdétől nyugatra fekvő McElmo Canyon volt. Az ásatások eredményei azt mutatják, hogy a népesség az új építészettel együtt gyarapodott. Nyugatról bevándorlók érkeztek, amire az edényeken látható másféle díszítés utal. 1260 körül, jóval a szárazság előtt azonban a lakók elhagyták a falut, talán az új ideológiát akarták terjeszteni.

Más régészek szerint délen egy evangéliumszerű vallás alakult ki, amely meghódította a lázadó északiakat is. Ez a vallás talán a hopi és zuni indiánrezervátumokban ma is élő maszkos kachina-rituálé előfutára lehetett. A Salado polikróm fazekasság egy másik kultuszt jelképezhetett.

A kutatók és régészek jelenleg számítógépen szimulálják a népesség változásait 600-1300 között Colorado délnyugati részén. A csapadékra, hőmérsékletre, a talaj termékenységére, az emberi anyagcserére és táplálkozásra vonatkozó adatok egymás mellé helyezése elgondolkoztató eredményt hoz: minél bonyolultabb lett az anasazi társadalom, annál sebezhetőbbé vált. A kukorica nemesítése és a vadpulyka háziasítása egyre több ennivalót biztosított. A népesség nőtt, és falvakba tömörült, vallási és politikai intézmények jöttek létre. A kukoricatermés csökkenése és az erőszak növekedése még szorosabb együttélésre késztette a falvak lakóit. 1275-ben, a nagy aszály idején az anasazik sokkal inkább rá voltak utalva a mezőgazdaságra, mint a korábbi szárazságok idején, és egymástól is jobban függtek.

A különböző magyarázatok között egy dolog biztosnak látszik: A pueblók nem úgy tűntek el, mint az elszáradt kukorica, amelyet elfúj a szél. Átalakították a társadalmukat, megpróbáltak alkalmazkodni, és csak miután ezek a próbálkozások kudarcba fulladtak, költöztek más vidékre.