Negyvennyolcról magyarul és románul
2008. március 19. 13:00
URL: https://mult-kor.hu/cikk.php?id=20088&pIdx=1
A közelmúltban egy érdekes cikk jelent meg egy országos román napilapban, megemlékezve a Zalatnához közeli falu mellett 1848 őszén lejátszódott magyar-román összecsapásról.
Tömegsír a határban
A harc előzménye - a szerző itt egy román újságíró és politikus, Ion Rusu Abrudeanu 1928-as, A mócok - egy hősies, ám kisemmizett nép kálváriája című könyvére hivatkozik - az volt, hogy Zalatnán a fegyverszüneti tárgyalások közben a magyarok `álnok módon` megsértették a megállapodást, és rátámadtak a gyanútlan románokra. Ők azonban hamarosan visszavágtak, mire a magyarok felgyújtották Zalatnát, majd elmenekültek a városból. Ompolygyepünél viszont a románok utolérték őket, és majdnem mindegyiküket lemészárolták. A falu mellett található halom rejti az itt elpusztult több száz ember maradványait.
|
Avram Iancu lovasszobra Marosvásárhely főterén |
A zalatnai tragédia keretéül az 1848-49-es erdélyi események szolgáltak. Ebben az időszakban Erdélyben a magyar és a román nemzeti törekvések, valamint a Habsburg-dinasztia birodalmi érdekei között fegyveres konfliktussá fajultak az ellentétek. Míg a magyar nemzet- és államépítésből nem maradhatott ki a nagyfejedelemség, az addig Erdélyben csupán megtűrt státusú románság épp a különállás fenntartásában látta saját nemzeti léte bebiztosítását. A Habsburgok mindeközben megpróbálták összetartani monarchiájukat az általános nemzetébredések közepette.
|
Abrudbánya |
A románok egykori jogainak "visszaszerzéséért" a 18. század óta folyó emancipációs küzdelem, illetve egy igazságosabb társadalmi berendezkedés követelése így az unió elutasításában és - szerencsétlen módon - a Habsburgokkal való szövetségben csúcsosodott ki. Végül a románok - miután Bécs és a magyarok között bekövetkezett a nyílt szakítás - tulajdonképpen csak hűek maradtak császárukhoz, és a Habsburgok törvényes rendjét védték a "rebellis magyarok" ellen.
Az egyik új román történeti szintézis szerint az Erdélyben 1848 őszén lezajlott események - a magyar hatóságok erőszakos fellépése, a nemesek és parasztok közötti összecsapások, a román vezetők kivégzése stb. - után már megállíthatatlan volt az összeütközés, és csaknem egész Erdély hadszíntérré vált. Az áldozatok között egyaránt voltak románok, magyarok és szászok - "de a legmagasabb adót a románok fizették", egész falvakat perzseltek fel, templomokat romboltak le stb. - írja a szerző. Az eseményeket sem a Román Nemzeti Komité, sem a prefektusok, sem az osztrák vagy a magyar hatóságok nem tudták ellenőrizni. Az erdélyi magyar-román konfrontáció meglehetősen kegyetlen volt - valódi etnikai polgárháborúba torkollott, akárcsak a Délvidéken.
Etnikai polgárháború
A magyar lakosság elleni akciókat a magyar hatóságok - amikor fordult a kocka - sok esetben szigorúan megtorolták, miközben a hadiesemények sem kímélték a civil lakosságot. A mócok gerillaháborúja pedig egészen a magyar szabadságharc leveréséig eltartott az Erdélyi-érchegységben. Azon kívül, hogy számos polgári áldozattal járt, az Avram Iancu vezette román ellenállás tartósan magyar csapatokat kötött le, és hátországot biztosított a gyulafehérvári erőd császári őrserege számára.
|
Avram Iancu Kolozsváron  |
Szerencsére ma már csak a román nacionalista diskurzusban van jelen a magyarok által legyilkolt 40 000 román és 270 (máshol 300) felperzselt falu mítosza. Ám még nem tűnt el teljesen, és időnként váratlan helyeken - és groteszk alakban - bukkan fel, és gerjeszt történelmi indulatokat. Az utóbbi években például az aradi Szabadság-szobor újraállítása ellen tiltakozók "érveiben" jelent meg, illetve egy marosvásárhelyi utca Kossuth utcára való visszakeresztelését megakadályozó bírósági eljárás során - a nacionalisták románok ellen elkövetett háborús bűnökkel vádolták az Aradon kivégzett magyar tábornokokat, illetve Kossuth Lajost.
|
Avram Iancu és alvezérei Nagybányán |
A bevezetőben felidézett tragikus történet két olvasata jól mutatja a zaklatott időszak megítélésében megfigyelhető - a köztudatban, a szakirodalomban és a történelemtankönyvekben egyaránt jelen lévő - szemléletbeli különbségeket. Az 1848-49-es eseményeket mindkét fél saját történelmi kontextusába, nemzeti narratívájába illeszti be. A két interpretáció ugyan megegyezik abban, hogy 1848-49-ban végzetes módon kerültek szembe a magyarok és a románok, de már az egyes konkrét események bemutatása is meglehetősen különböző módon történik.
Míg magyar részről elsősorban Erdély és Magyarország újraegyesülését, a hősies magyar szabadságharcot - és a Habsburgok oldalára álló román felkelők vérengzéseit látjuk, a román nemzeti törekvésekről kevesebb szó esik. Igaz, ez inkább a magyar köztudatra vonatkozik, a történelmi szakirodalomra már jóval kevésbé érvényes, és az újabb történelemtankönyvek is árnyaltabban kezelik a magyar-román konfliktust. Román szemmel nézve viszont Erdély erőszakos annexiójáról és a román nemzeti érdekek semmibevételéről van szó, a tankönyvekben pedig a románok egységes (nemzeti) ellenállását sugallja az a megközelítés, amely megfeledkezik a magyarországi - azaz az Erdélyen kívüli - románság eltérő stratégiáiról.
Közhely, hogy ha csak a magyarok vagy a románok sérelmeiről veszünk tudomást, akkor csupán féloldalasak lesznek az ismereteink, és végeredményben hamis képet alkotunk egy komplex jelenségről. Az események már akkor is tele voltak ellentmondással, amikor mindenki a maga - vélt vagy valós - igazságáért küzdött. Később, miután a megválogatott és a saját szempontok alapján értelmezett tényeket a történészek, publicisták és politikusok belefoglalták a két nemzeti ideológiába - teljesen elvált egymástól 1848-49 magyar és román megítélése. Magyarországon azóta is Kossuth-szobrok, Románia városaiban pedig Avram Iancunak és prefektusainak állított emlékművek örökítik tovább a két forradalom vezéreinek kultuszát - és 1848 két történetét. Marad a kérdés, vajon lehetséges-e mindkettőt egyszerre megragadni?
Zahorán Csaba - Terra Recognita Alapítvány