2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
ITT vásárolhatsz termékeinkből

Megszületett Zimmermann Jakab, az első magyar nyelvű fotószakkönyv szerzője

2004. szeptember 13. 12:06

1840-ben lefordította és előszavazta Daguerre fényképészeti kézikönyvét, a Bécsben kiadott mű a reformkor alkalmazott kémiai ismereteinek fontos dokumentuma. 1826-ban belépett a piarista rendbe, 1831-ben az egyetemen bölcsészetdoktori oklevelet nyert. 1831-39-ben a budai főgimnáziumban működött, 1840-45 között pedig a bécsi Theresianumban a magyar nemes ifjak nevelője és a magyar nyelv és irodalom tanára volt. 1846-ban kilépve a kegyes tanítórendből, a nagyváradi egyházmegye papjai közé vetette fel magát, s még ugyanazon évben kinevezték a pesti fiú-tanítóképezde tanárává, hol 1856-ig működött. Ez idő alatt két évig az egyetemen mint rendkívüli tanár széptant és nyelvészetet adott elő. A pesti tanítóképző feloszlatása után egy évig mint magánzó csak irodalommal foglalkozott, 1860-ban a kecskeméti római katolikus elemi iskolák igazgatója lett, majd 1873-78 között a kecskeméti állami főreáliskolának volt a tanára. Több elméleti pedagógiai munkát alkotott, nem egyet közülük tankönyvként használtak. Kecskeméten hunyt el 1878. június 5-én.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
9 945 ft 8 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár