Pártviszállyal kezdődött a prágai tavasz
2008. január 4. 13:00
Negyven évvel ezelőtt, 1968. január 5-én Antonín Novotny leváltásával és Alexander Dubcek megválasztásával megkezdődött a "prágai tavasz".
Korábban
A cél az emberarcú szocializmus volt
Az 1968 januárjában elindult megújhodási, reformfolyamat feltételei az ötvenes évek végétől érlelődtek Csehszlovákiában, s alapvetően a háború utáni sztálinizmus bukásával és kritikájával, a csehszlovák gazdaság mélyülő válságával, a cseh-szlovák viszonyban meglévő feszültségekkel és a nemzetközi - a kelet-nyugati kapcsolatokban is - akkoriban tapasztalt enyhüléssel kapcsolhatóak össze. A kommunista párton belül a Novotny vezette konzervatív csoport mellett egyre inkább megszólaltak a mérsékeltebb irányzat képviselői is, akik úgy vélték, hogy a válsághelyzetből való kiutat a társadalmi-gazdasági reformok jelenthetik.
Dubcek, Koszigin és Brezsnyev |
Antonín Novotny, a párt első titkára és köztársasági elnök ugyanakkor 1967-ben vérig sértette a szlovákokat botrányos viselkedésével túrócszentmártoni (Martin) látogatásakor. Történelmi paradoxon, hogy Novotny leváltását a reformfolyamatot nyilvánosan elindító januári pártplénumon az a Vasil Bilak szorgalmazta a legerőteljesebben, aki a "prágai tavasz" eltiprása utáni "normalizációs" időszak egyik legfőbb alakítója lett.
Novotny |
Márciusban Novotnyt az államfői tisztségéből is menesztették, s Csehszlovákia új elnöke Ludvík Svoboda, hadseregtábornak, második világháborús hős lett. Oldrich Cerník lett az új kormányfő, míg a parlament élére Josef Smrkovskyt választották. A megújhodási folyamatnak új keretet, új lökést adott áprilisban a CSKP Akcióprogramjának az elfogadása, amely koncepcionálisan megfogalmazta a reform politikai és gazdasági céljait. A gazdaságban például néhány piaci elem is megjelent. Az alapvető cél azonban nem a mai pluralista politikai berendezkedés és a piacgazdaság volt, hanem az "emberarcú szocializmus".
Támogasd a
szerkesztőségét!

történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.

- Jön a részleges napfogyatkozás, mi pedig jövünk az ehhez kapcsolódó mítoszokkal 17:37
- Szent Teréz teste több mint 400 év után is épségben: tudósok vizsgálják a csodát 16:43
- Átírja a múltat a nemek szerinti régészet? 15:31
- Álom és rémálom között – A Tanácsköztársaság árnyékában 15:02
- Véres billentyűk: Az elefántcsont-kereskedelem rejtett ára 14:03
- A rabszolgaság eltörléséhez hosszú út vezetett az Amerikai Egyesült Államokban 13:10
- Tudósok azt állítják, az ember jóval előbb tudott beszélni, mint azt eddig feltételezték 12:13
- A háború árnyékában sem feledkezett meg a bajbajutottakról idősebb Antall József 11:20