2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
ITT vásárolhatsz termékeinkből

Megszületett Bronislaw Geremek, a Szolidaritás egyik vezetője

2004. szeptember 13. 12:06

Apja rabbi volt, aki Auschwitzban halt meg, Ő és édesanyja úgy menekült meg, hogy későbbi nevelőapja, röviddel az 1943-as varsói gettólázadás előtt kimenekítette és egy faluban elrejtette őket. A varsói egyetemen és Párizsban folytatott történelmi tanulmányokat. 1954-85 között a Lengyel Tudományos Akadémia Történelemtudományi Intézetének munkatársa volt, s közben 1960-65-ig a Sorbonne-on adott elő. 1965-80-ig a Történelemtudományi Intézetben osztályvezetőként tevékenykedett, 1989-től az intézet professzora. A lengyel kommunista állampártnak 1950-68-ig volt tagja. A pártból történt kilépésében szerepet játszottak a sztálini időket leleplező dokumentumok, majd 1968-as lengyelországi antiszemita kampány, valamint a Varsói Szerződés tagállamainak csehszlovákiai intervenciója. 1978-81 között az ún. `repülőegyetemek` egyik létrehozója volt. 1980-ban a Szolidaritás ellenzéki szakszervezeti szövetség tanácsadójaként, majd 1980-81-ig a programbizottság elnökeként tevékenykedett. 1981-82-ig internálták, 1983-ban pedig letartóztatták. 1983-87 között Lech Walesa tanácsadójaként dolgozott. 1989-ben részt vett a kerekasztal-tárgyalásokon, 1989-től parlamenti képviselő. 1991-ben egyik létrehozója volt az ún. Demokratikus Uniónak, amely 1994 áprilisától Szabadság Uniója néven működik, s ennek külügyi titkára, majd 2000-2001-ben elnöke volt. 1997 októbertől 2000 júniusáig külügyminiszterként tevékenykedett. Több történelmi munkája idegen nyelvű kiadásokban is megjelent.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
9 945 ft 8 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár