2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
ITT vásárolhatsz termékeinkből

Útnak indul a Pioneer-10

2004. szeptember 13. 12:06

Az űrszonda feladata először a Jupiter és holdjainak vizsgálata volt. 1973 végén `mindössze` 130 ezer kilométerről készített fényképeket a bolygóról, majd a Naprendszer határa határa felé vette útját. A fedélzetén egy gravírozott lemezkét vitt, amely az emberiségről közöl alapinformációkat. A lemezt Carl Sagan amerikai csillagász és népszerű tudományos ismeretterjesztő tervezte. Ezen a szonda vázlatos rajza mellett egyebek között egy nő és egy férfi méretarányos alakja látható, de tudatja azt is, hogy honnan indult az űrszonda. Elképzelhető, hogy a Pioneer-10 a távoli jövőben idegen civilizációba ütközik, s így az emberiség hírt adhat magáról. 1997. március 31-én befejezte küldetését, miután megérkezett utolsó üzenete a földi irányítóközpontba. Akkor mintegy 10 milliárd kilométerre a Földtől közel 45 ezer kilométer/órás sebességgel haladt. Energiaellátó rendszere addigra annyira lemerült, hogy több értékelhető adatot már nem tudott továbbítani, de sorsára hagyva tovább bolyong a végtelen kozmoszban.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
9 945 ft 8 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár