2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
ITT vásárolhatsz termékeinkből

Megszületett Szálasi Ferenc nemzetvezető

2004. szeptember 13. 12:06

Ősei örmények voltak, akik a XVIII. században telepedtek meg Erdélyben. Ő maga Kassán született, apja katonai építési tisztviselő volt. Szálasi a bécsújhelyi katonai akadémián szerzett hadnagyi rangot. 1915-18 között részt vett az első világháborúban. 1925-ben vezérkari százados lett, majd a HM-ből 1929-ben debreceni csapatszolgálatra osztották be. 1930-ban belépett a Magyar Élet Szövetsége nevű titkos fajvédő társaságba, és megkezdte zavaros politikai elképzeléseinek formába öntését, a hungarizmusról, a Kárpát-Duna Nagy Hazáról, a Gyepüről, a zsidó szellem kiírtásáról. Szociális demagógiájával elsősorban a kispolgárság, a munkásság, sőt a szegényparasztság soraiból igyekezett híveket toborozni. 1935-ben Nemzeti Akarat Pártja néven saját pártot alapított, de az 1936-os időszaki választásokon csúfos kudarcot vallott. Később a náci Németország befolyásának növekedése nyomán a Nyilaskeresztes Párt, az utódpárt tömegbázisa lényegesen nőtt, az 1939-es választásokon már 31 mandátumot szerzett. A kormányzat azonban nem nézte jó szemmel a nyilas párt térnyerését és akadályozta is további megerősödését. A pártvezért többször is letartóztatták: 1937-ben három hónapi, 1938-ban pedig három évi börtönre ítélték. Amikor a németek 1944-ben megszállták az országot, azt hitte, eljött az ő ideje. De a németek még ekkor sem tartották alkalmasnak arra, hogy rábízzák a kormányzást. Ez csak az 1944. október 15-i, elvetélt kiugrási kísérlet után jöhetett szóba, amikor `nemzetvezető` lett. Már megalakult a debreceni Ideiglenes Nemzeti Kormány, az oroszok bekerítették Budapestet, de a nyilasok még mindig az ország urainak tartották magukat, bár visszaszorultak a Dunántúlra, a Bakonyba, végül Kőszegre. A nyilas rémuralom idején kezdődött meg a `totális zsidótlanítás`, egyes helyekről a lakosság kitelepítése, a nemzeti vagyon kihurcolása Németországba. Az ellenállókra még az utolsó napokban is lesújtott a nyilas Nemzeti Számonkérő Szék. A `nemzetvezető` 1945. március 29-én hagyta el az országot. Május elején az amerikaiak Ausztriában letartóztatták, és kiszolgáltatták az új magyar hatóságoknak. A Népbíróság háborús főbűnösként halálra ítélte, s 1946. március 12-én kivégezték.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
9 945 ft 8 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár