2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
ITT vásárolhatsz termékeinkből

Megszületett Erdélyi József költő

2004. szeptember 13. 12:06

Újbátorpusztán született. A költői népiesség hagyományait újította fel, Petőfi példájához tért vissza, a népdalok egyszerűségét, könnyed verselését, világos szóképeit követte, a hagyományos formát azonban modernebb érzékenységgel töltötte meg. A népi mozgalom előfutára, a háború utáni költőnemzedék egyik legnépszerűbb tagja, a Nyugat, a Válasz, a Magyar Csillag munkatársa volt. Az 1930-as évek végén a jobboldali irányhoz húzott, s a nyilas Virradatban jelentette meg Solymosi Eszter című antiszemita versét, majd belépett a Nemzeti Front nevű kisebb szélsőjobboldali pártba. 1944-ben Nyugatra távozott, majd Romániában bujkált, de 1947-ben önként jelentkezett a hatóságoknál. Ekkor háborús bűnösként három évi börtönre ítélték, majd szabadulása után ismét bekapcsolódott az irodalmi életbe: Visszatérés című verses kötete 1954-ben jelent meg. Késői verseiben életútját mérte fel. Budapesten hunyt el 1978. október 4-én.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
9 945 ft 8 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár