Az öngyilkosságba menekült író: 125 éve született Stefan Zweig

2006. november 28. 15:00

URL: http://mult-kor.hu/cikk.php?id=15603

Százhuszonöt éve, 1881. november 28-án született Stefan Zweig osztrák író, költő, műfordító.

Az Ezüstös húroktól a Csillagtúrákig

Gazdag bécsi nagypolgári családból származott, apja Csehországból bevándorolt zsidó textilgyáros volt. Anyagi helyzetük lehetővé tette, hogy az ifjú Zweig a legjobb iskolákba járhasson: a bécsi és berlini egyetemen filozófiát, germanisztikát és romanisztikát tanult, majd 1904-ben Hippolyte Taine filozófiájáról írt disszertációjával bölcsészdoktori fokozatot szerzett.

Egyetemi évei alatt először versekkel jelentkezett, 1901-ben adták ki Ezüstös húrok című kötetét, amelynek költeményein elsősorban a francia szimbolizmus hatása érződött. Ebben az időben élénk műfordítói tevékenységet is folytatott, sorra jelentek meg fordításai Verhaeren, Baudelaire, Verlaine, Romain Rolland, Barbusse és mások műveiből. 1904-ben látott napvilágot első novelláinak gyűjteménye Erika Ewald szerelme címmel, az írások az Arthur Schnitzler-féle pszichoanalitikus, dekadens impresszionista elbeszélő művészettel mutatnak rokonságot.

Az egyetem elvégzése után - mivel teljes anyagi függetlenséget élvezett - utazni kezdett: bejárta Európát, eljutott Amerikába, Indiába, Észak-Afrikába. Útjai során szoros barátságba került a legnagyobb belga költővel, Émile Verhaerennel és a nagy francia békeharcos-humanista íróval, Romain Rolland-nal, akinek életéről Zweig 1921-ben könyvet jelentetett meg.

Az első világháború idején az író egy Zürichben szerveződött értelmiségi csoport tagjaként a háború befejezéséért és igazságos békéért szállt síkra. Az 1917-ben írott Jeremiás című háborúellenes drámája - ami miatt átmenetileg emigrációba is kényszerült - hűen tükrözi ekkori emberi-politikai állásfoglalását. 1919-ben tért haza, s Salzburgban telepedett le. Háza az európai szellemi értékekért küzdő értelmiségiek találkozóhelye lett. Ekkor kezdte írni esszéit, s így jöttek létre A világ építőmesterei címmel összefoglalt sorozat tanulmánykötetei: a Balzacról, Dickensről és Dosztojevszkijről szóló Három mester, a Küzdelem a démonnal címmel Hölderlint, Kleistet és Nietzschét értelmező esszék, végül a Casanova, Stendhal és Tolsztoj művének szentelt, Saját életének három költője címen összefoglalt tanulmányok.

1927-ben jelent meg az olvasók körében nagy sikert aratott Csillagórák című történelmi tanulmánykötete, amelyben az európai történelem 12 sorsdöntő pillanatáról rajzolt lenyűgöző képet.

Pszichoanalízis és öngyilkosság

A húszas években írta meg legjobb novelláit is, amelyeknek érzékeny személyiségábrázolása Zweig pszichoanalízis iránti érdeklődéséből fakadt. Az Ámok című elbeszélésben a konvencionális előítéletek kényszere alatt önkívületig fokozódó szerelmi szenvedélyt ábrázolja, az 1927-es Érzések zűrzavara pedig a Halál Velencében problematikáját fogalmazza meg empatikusan és megrázóan. A húszas évek végén kezdte írni történelmi személyekről szóló regényes életrajzait, amelyek a két világháború között igen közkedveltek voltak. 1929-ben Fouché életéről, 1932-ben Marie Antoinette-ről, 1935-ben pedig Stuart Máriáról jelent meg könyve.

1928-ban Zweiget meghívták a Szovjetunióba, a Lev Tolsztoj születése századik évfordulójára rendezett ünnepségekre. E látogatása indította el műveinek orosz nyelvű kiadását, amelyhez Gorkij írt előszót. 1934-ben a már Ausztriát is erősen fenyegető politikai változások, s a salzburgi otthonában tartott házkutatás miatt Londonba távozott, itt írta meg egyetlen késői regényét Nyugtalan szív címmel. 1940-ben Angliából New Yorkon keresztül Brazíliába ment. Itt született 1941-ben Zweig utolsó, s talán legismertebb elbeszélése, az antifasiszta tárgyú Sakknovella.
Brazíliában kezdte írni önéletrajzi visszaemlékezéseit, amelyek a személyes vonatkozásokat meghaladóan a korabeli osztrák társadalmi és kulturális élet sokoldalú rajzát adják. E munkája Búcsú a tegnaptól címmel csak halála után, 1945-ben jelent meg. (1981-ben Tandori Dezső fordításában újra kiadták A tegnap világa címen.)

Minden elismerés, tisztelet és szeretet ellenére, amelyet Brazíliában kapott, mégsem tudta feledni hazáját, ahol időközben a nácik sárba tiporták a nevét, írásait betiltották és könyveit máglyákon égették el. Elhatározása, hogy öngyilkos lesz, ez akkor vált véglegessé, amikor a rádiók és a lapok világszerte a náci csapatok diadalmas előrenyomulásáról adtak hírt. Gondosan készült az önkéntes halálra, a végzetes nap előtt már jó ideje mindig magával hordta a mérget tartalmazó üvegcsét. Miután megható sorokban elbúcsúzott mindazoktól, akik közel álltak hozzá, 1942. február 23-án a hatvanéves író második feleségével, Charlotte Altmann-nal együtt a brazíliai Petropolisban búcsút mondott az életnek.

(Múlt-kor/MTI-Panoráma - Sarudi Ágnes)