2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
ITT vásárolhatsz termékeinkből

Megszületett Csilla von Boeselager, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat alapítója

2004. szeptember 13. 12:06

Fényes Csilla néven Budapesten született. Gyermekkorában került külföldre, az Egyesült Államokban tanult, ott szerzett vegyész diplomát. Ezt követően amerikai cégeknél dolgozott, többek között 1964-70 között New Yorkban a Shellnél. 1971-ben Frankfurtban vállalt állást, és attól kezdve Németországban élt, miután férjhez ment Wolfhard von Boeselager német báróhoz. Az 1980-as évek végén kezdte szervezni segélyakcióit, és ennek nyomán 1988-ban alakult meg Németországban az Ungarischer Malteser Caritasdienst. Elnökletével 1989. februárban Budapesten egyesületté alakult a Magyar Máltai Szeretetszolgálat, amely ettől kezdve nagyszabású segélyakciókat bonyolít le, elsősorban a Magyarországra menekültek támogatása érdekében. 1989-től nagy szerepet vállaltak a kelet-német, az erdélyi magyar, a délszláv, elsősorban a horvát és a bosnyák menekültek segítésében. Ezenkívül a magyarországi egészségügyi intézmények műszerekkel való ellátásában is segítséget nyújtanak. 1991-ben `Egy márkát Magyarországért` jelszóval gyűjtőakciót kezdeményezett Németországban. Ugyanebben az évben `Osteuropa Hilfe` (Kelet-Európa-segítség) néven 250 ezer márka alaptőkével alapítványt hozott létre. Tevékenysége során körülbelül 70-80 millió márka értékű segélyt juttatott el a kelet-európai kórházakba és szociális otthonokba. Kimagasló tevékenységéért 1991-ben az Európai mozgalom német tanácsának nőbizottsága által alapított `Nők Európáért` díjjal tüntették ki. Höllinghofen-ben hunyt el 1994. február 23-án.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
9 945 ft 8 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár