2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
ITT vásárolhatsz termékeinkből

Norvégia alkotmányt fogad el

2004. szeptember 13. 12:06

A jóváhagyott alkotmány szerint Norvégia szabad, független és oszthatatlan királyság. A normannok már az Kr. u. IV. században erős hatalmi központokat építettek ki a norvég partokon. A legnagyobb jelentőségre a normann eredetű vikingek tettek szert, akik a VIII. és XI. században hódító hadjáratokra indultak, meghódították Izlandot, Grönlandot és részben az angol szigeteket. Ez idő tájt történtek az első államalapítási kísérletek Norvégiában. A Norvég Királyságot 872-ben `Széphajú` Harald hozta létre, akinek családja, a Haarfagre-k (Széphajúak) 1319-ig uralkodtak. Olaf Trigvason (995-1000) 997-ben alapította meg Nidarost (ma Trondheim), a fővárost, és kezdte keresztény hitre téríteni alattvalóit, amit II. (Szent) Olaf Haraldson (1016-1030) folytatott. A Haarfagre-ház kihalása után svéd uralom alá került az ország. 1397-től a dán vezetés alatt álló Kalmari Unióhoz tartozott, s Dániával alkotott perszonáluniót. Miután az országot hódító szándékkal megtámadták a svédek, 1814-ben a kieli békében Dániának Svédország javára le kellett mondania Norvégiáról, kivéve Izlandot, Grönlandot és a Feröer-szigeteket. Válaszként Eidsvollban népgyűlés ült össze, és 1814. május 17-én új alkotmányt (Eidsvolli Alkotmány) fogadtak el, amely szerint Norvégia szabad, független és oszthatatlan királyság. A svéd királynak el kellett ismernie az alkotmányt, ettől kezdve Norvégia perszonálunióban volt Svédországgal. 1905-ben vált függetlenné, majd VII. Haakon néven dán herceget koronáztak királlyá. Az I. világháborúban semleges maradt, a II. világháborúban Németország megszállta (1940), 1945-ben felszabadult fel. 1957-ben V. Olaf, 1991 elején fia, V. Harald került trónra.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
9 945 ft 8 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár