40 éve kezdődött a kínai kulturális forradalom

2006. május 17. 13:25

URL: http://mult-kor.hu/cikk.php?id=13658

1966 és 1976 között több millió ember vált a Mao Ce-tung (Mao Zedong) elnök által negyven éve kirobbantott `kulturális forradalom` áldozatává Kínában.

A kulturális forradalom főbb dátumai

A szorosan vett `kulturális forradalmon` az 1966-76 közötti évtizedet értik. Ezt kétéves átmeneti időszak követte, amelynek során a még Mao halála előtt kinevezett Hua Kuo-feng (Hua Guofeng) állt ugyan a párt élén, de a hatalom fokozatosan átment a korábban Csou En-laj által támogatott Teng Hsziao-ping (Deng Xiaoping) kezébe. Ő ugyan formálisan nem került a hierarchia első helyére, de 1978-tól döntő befolyást gyakorolt az ország életére, pragmatikus reformirányvonalat érvényesítve. Hu Csin-taót (Hu Jintao), a párt és az ország mai irányítóját is ő emelte be a legfelső vezetésbe.

1966

Május 16: a `Nagy Proletár Kulturális Forradalom` hivatalos kezdetét a Kínai Kommunista Párt (KKP) központi bizottságának e napon kiadott körlevelétől datálják. A május 16-i körlevél elítélte `a burzsoázia képviselőit, akik befurakodtak a pártba` és ezzel megadta a jelet a nagyszabású tisztogatásra.
Június 1: Mao elrendeli egy tacepao (nagybetűs plakát) országos terjesztését. A tacepaot a pekingi Peita egyetem diákjai tűzték ki, elítélve az egyetem vezetőinek kísérletét a `kulturális forradalom` elfojtására. Ezzel kezdetét vette a vörösgárdista mozgalom.

Augusztus 5: Mao közzétette "Bombázzátok a vezérkart!" szövegű tacepaoját, amely közvetett támadás volt Liu Sao-csi (Liu Shaoqi) államelnök ellen, aki 1959 óta töltötte be ezt a tisztséget és akit legfőbb ellenfelének tekintett. Liut 1969-ben kizárják a pártból, és még abban az évben meghal a börtönben, ahol nem kezelték betegségét. A vörösgárdisták rémületben tartják az országot, országszerte erőszakcselekményeket követnek el, embereket hurcolnak és kínoznak meg, rombolnak.
Augusztus 8: A KKP központi bizottsága elfogadja a "16 pontos határozatot", amely felszólítja a proletáriátust a "négy régi" (régi eszmék, régi kultúra, régi szokások és hagyományok) elítélésére. A vörösgárdistákhoz parasztok, katonák és munkások csatlakoznak.
Augusztus 18: Egymillió vörösgárdista sorakozik fel a Tienanmen téren Mao Ce-tung előtt.

1967

Mao támogatásával a "lázadó frakciók" átveszik a hatalmat Sanghajban. Az ország anarchiába és polgárháborúba süllyed.

1968

Július: a munkások és katonák részvételével létrehozott "propagandacsoportokat" küldtek szét az országban a vörösgárdisták megrendszabályozására. A hadsereg ellenőrzése alá vonja a helyzetet.
December: Megkezdődik a városi fiatalok - köztük sok vörösgárdista - falura küldése, hogy "átneveljék őket a szegény- és alsó-középparasztok".

1969

Április: A KKP IX. kongresszusa véget vet a vörösgárdista mozgalomnak. Csiang Csing (Jiang Qing), Mao Ce-tung felesége a szűkebb vezetésbe kerül.

Lin Piao és Mao

1971


Szeptember 13: Lin Piao, (Lin Biao), akit 1969-ben Mao majdani utódává jelöltek, rejtélyes repülőgép-szerencsétlenség áldozata lesz, azzal vádolják, hogy összeesküvést szervezett Mao ellen. Ezután a kulturális forradalomra inkább a vezetés felső csoportjaiban zajló manőverek, fordulatok voltak a jellemzőek.

1976

Január 8: Meghal Csou En-laj miniszterelnök, aki 1972-ben bírálta az ultrabalosságot.
Szeptember 9: Meghal Mao Ce-tung.
Október 6: Letartóztatják a "Négyek bandáját", akik alatt Csiang Csinget, és ultrabalos társait, Jao Ven-jüant (Yao Wenyuan), Csang Csun-csiaót (Zhang Chunqiao) és Vang Hung-vent (Wang Hongwen) értették.

Teng Hsziao-ping vezetésével fogadták el 1981-ben azt a párthatározatot, amely a "kulturális forradalom" hivatalos értékelésévé vált Kínában, elítélve annak gyakorlatát. Ez a dokumentum, ha bírálta is Mao "hibáit", azt tartalmazta, hogy tevékenységében a pozitív elemek voltak túlsúlyban, és továbbra is alapvetőnek nyilvánította a párt vezető szerepéről szóló tanítását.

Egy hajdani vörösgárdista emlékei

`Nem az volt a kérdés, hogy vörösgárdisták legyünk vagy ne, mindenki az akart lenni` - emlékezik vissza a tragikus évtizedre 40 évvel később a `kulturális forradalom` egyik `kis katonája`, egyike azoknak, akik annak idején Mao elnök terveinek szolgálatában tűzbe és vérbe borították Kínát. 1966-ban a húszéves Lu Li-an sok millió más kínai fiatallal együtt fanatikus híve volt Mao Ce-tung (Mao Zedong) elnöknek, aki 1949-ben a kommunistákat győzelemre vezette Kínában. A közép-kínai Vuhan (Wuhan) egyetemének frissen végzett hallgatójaként vakhittel belevetette magát a `burzsoáziának a pártba befurakodott képviselői` elleni erőszakba és rombolásba. `Számunkra, akik 1949 után nőttünk fel, csak a forradalmat tanították, tehát miután elolvastuk a propagandakönyveket, valóban a történelem forradalmi élcsapatában akartunk küzdeni` - mondja a Vuhanban élő hatvanéves, ma már nyugalomba vonult üzletember.

"Akkor úgy éreztük, hogy rossz korban születtünk, mert nem volt alkalmunk küzdeni ellenségeink, a kommunizmus ellenségei ellen, nem volt esélyünk arra, hogy forradalmi hősök legyünk. A kulturális forradalom idejében azt hittük, valóban nagy szerencse számunkra ez a kampány, végre harcolhatunk álmaink megvalósításáért. Mi vörösgárdisták egyfajta isteni hadsereget alkottunk, Mao elnök katonái voltunk" - fűzi hozzá.

Akárcsak az ország más részein, a fiatal diákok e seregei megalázták és megkínozták, megölték vagy halálba kergették azokat, akiket ellenfeleikként jelöltek meg az őket háttérből irányító hatalmi csoportok. Lu Li-an szerint Hupej (Hubei) tartományban 30 ezer ember halt meg így, olyanok, akiknek egyedüli bűne az volt, hogy nem látszottak elég lojálisnak a párt szemében. "Az utcákon tüntetések és összecsapások voltak a csoportok között, valóságos kisebb csaták dúltak, ez valóban heves és erőszakos küzdelem volt." Lu kezdetben lelkesen gyűjtötte a fegyvereket a társainak, ám, mondja, sohasem vett részt ő maga is a harcokban, inkább az eszmei küzdelmet tartotta a fontosnak, tacepaokat (nagybetűs plakátokat) írt, amelyeket nyilvános helyeken tűztek ki, elítélve az éppen esedékes ellenfeleket.

Egy év telt el így, ekkorra a szélsőségek tobzódása és a felesleges vérontás felnyitotta a szemét. Emlékszik például arra, hogy a megaláztatások következtében nyolc évfolyamtársa és egy tanára öngyilkos lett. "Láttam egy apát, aki fia holtteste fölött zokogott egy utcai harc után, és akkor azt kérdeztem magamtól, miért öljük egymást Mao zászlaja alatt, amikor egy családot kellene alkotnunk?" Ezután maga is újságot alapított, hogy abban bírálja fegyvertársainak és magának a "nagy kormányosnak" (Maónak) a hibáit, és ekkor rá is lecsaptak a hatalom villámai. Egy bányakút mélyébe dobták és össze-vissza verték, hogy kijelentéseinek visszavonására kényszerítsék. Miután erre nem volt hajlandó, 1968 júliusában 11 év börtönbüntetésre ítélték. A nyolcadik év végén, egy különösen súlyos verést követően megesküdött, hogy egyszer megírja, ami vele történt. 1978-ban bocsátották szabadon, és ígéretét tavaly valóra váltotta, Hongkongban megjelent a könyve.

Lu, aki nős és egy 23 éves fiú apja, ma azt mondja, semmit sem bánt meg, de bánja, hogy annak idején nem látott át a szitán. "Egyszerűen szégyellem magam. Látnom kellett volna a kulturális forradalom igazi természetét."

(Múlt-kor/MTI-Panoráma)