Szent Fausztina ereklyéi Miskolcra látogattak
2006. április 28. 10:12
Elhelyezték Szent Fausztina ereklyéit és egy több méteres Irgalmas Jézus képet a miskolci Minorita temlomban.
Korábban
"Szent Fausztina nővér - családi nevén Faustyna Kowalska - a lengyelországi Glogowiecben született 1905. augusztus 25-én, mélyen vallásos családban. A tíz gyermek közül ő volt a harmadik, a Helén keresztnevet kapta" - idézte fel az apáca életének főbb eseményeit Pawel Cebula, a Minorita templom rendházfőnöke.
Helén csak két és fél évet járt iskolába, mert a család szegénysége miatt állatokat kellett őriznie. Sokat imádkozott, még éjszaka is. Tizenöt éves korában bejelentette szüleinek, hogy apáca szeretne lenni, amiről ők hallani sem akartak. Tizennyolc éves volt, amikor egy táncmulatság közben megjelent neki Jézus, és ezt kérdezte tőle: "Meddig fogok még szenvedni miattad, és te meddig vezetsz még félre engem?" - mindez a nővér naplójában olvasható. A rendházfőnök elmondta: a történtek után a fiatal lány Varsóba utazott, hogy apáca lehessen, több kolostor ajtaján is bekopogott, de sehol sem vették fel. Végül az Irgalmasság Anyja Nővéreinek Kongregációját kereste fel. A főnöknő azt kérte tőle, hogy előbb dolgozzon egy évet. Háztartási alkalmazottként vállalt munkát, majd egy év múltán ismét jelentkezett a kolostorban. 1925. augusztus 1-jén, Angyalos Boldogasszony ünnepének vigíliáján lépte át a kolostor küszöbét Varsóban, ekkor töltötte be a huszadik életévét. Apácaként a Mária Fausztina nevet kapta, 1933. június 1-jén tette le fogadalmát.
A kongregáció több házában is dolgozott, volt szakács, kertész, portás. Több kórházban kezelték betegségét, mert tuberkulózis támadta meg belső szerveit. Naplójában leírja látomásait, testi-lelki szenvedéseit és a megaláztatásokat, amelyeket el kellett viselnie. 1936 májusában Krakkóba utazott, és haláláig, 33 éves koráig, 1938. október 5-ig ott élt. Testét Krakkó-Lagievnikiben, a kolostori temető sírboltjában helyezték el, majd hamvait 1966-ban a boldoggá avatási eljárás folyamán átvitték a kolostor kápolnájába.
Pawel Cebula beszámolt arról, hogy II. János Pál pápa már krakkói éveiben jól ismerte Fausztina nővér életét és naplóját. Érsekként ő indította el boldoggáavatási eljárását 1965-ben, és ő avatta a nővért előbb 1993-ban boldoggá, majd 2000-ben szentté. Rendelete szerint húsvét második vasárnapja az egész egyházban az Isteni Irgalmasság vasárnapja, ebből az alkalomból helyezték el a borsodi megyeszékhely templomában az ereklyéket és az Irgalmas Jézus képet, amely a nővér által leírtak alapján készült.
(Múlt-kor/MTI-Panoráma)
Támogasd a
szerkesztőségét!

Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
Az első 500 előfizetőnek.
Legfrissebb
Legolvasottabb
- A fények tánca ünnepli a barokk kertművészetet Schloss Hofban tegnap
- Churchill lekerül a brit bankjegyekről tegnap
- Digitálisan egyesítették újra Leonardo da Vinci legnagyobb kéziratát tegnap
- Fenyőgallyakkal világítottak az ősemberek a barlangokban tegnap
- Rekordáron kelt el a nácik által elrabolt szökőkút tegnap
- Kémek, kereskedők, túlélők: nők az amerikai forradalom idején tegnap
- Állambiztonsági forrásokból kutatják az erdélyi magyar értelmiséget tegnap
- Ókori folytonosságról mesél a Nílus-deltában feltárt település tegnap















