2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
ITT vásárolhatsz termékeinkből

Vádat emeltek Jaruzelski ellen

2006. április 3. 11:30

Vádat emeltek pénteken Lengyelországban Wojciech Jaruzelski tábornok ellen a lengyelországi hadiállapot 1981. december 13-i kihirdetése és a Szolidaritás szakszervezet elnyomása miatt.

1981. december 13.

A 82 éves egykori kormányfőt, kommunista pártvezetőt a náci és a kommunista korszak bűntetteit vizsgáló Nemzeti Emlékezet Intézete (IPN) illette a vádakkal. Az intézet szerint Jaruzelskinek az 1981. március 27. és az ugyanazon év decemberében kihirdetett szükségállapot 1982. december 31-i felmondása között elkövetett "kommunista bűnökért" kell felelnie. Ha elítélik, 11 évig terjedő szabadságvesztést kaphat - közölte az IPN.

Az említett időszakban csaknem száz embert megöltek, több tízezer embert bármiféle vád nélkül letartóztattak, s mintegy tízezret internálótáborokba hurcoltak. A bebörtönözték többek között Lech Walesa Nobel-békedíjas volt lengyel elnököt, a Szolidaritás vezetőjét és Lech Kaczynski jelenlegi lengyel elnököt is. Jaruzelski, aki a Trybuna című baloldali varsói újságnak adott pénteki nyilatkozatában beszámolt arról, hogy idézést kapott az ügyészségtől, s "hamarosan ítélet születik ellene", rendre azt hozza föl mentségéül, hogy a szükségállapot kihirdetésével vette elejét annak, hogy a Szovjetunió beavatkozzon Lengyelországban.

Ewa Koj, az IPN katowicei részlegének munkatársa nem zárta ki, hogy pénteken és a következő napokban a hadiállapot bevezetéséért felelős más személyek ellen is vádat emelnek. Csütörtökön már vádat emeltek a hadiállapot bevezetése miatt Florian Siwicki volt nemzetvédelmi miniszter, a hadiállapotot bevezető "katonai junta", az úgynevezett Nemzet Megmentésének Katonai Tanácsa (WRON) egyik tagja ellen - jelentette be a lengyel televízió hármas csatornája csütörtöki esti hírműsorában.

Jaruzelskit egyszer már elítélték egy büntetőperben, amelynek tárgya az 1970. decemberi tengermelléki zavargások vérbefojtása volt. Akkor a tábornok a védelmi minisztérium élén állt. A varsói parlament 1996-ban tisztázta Jaruzelskit mindennemű alkotmányos felelősség alól a szükségállapot kihirdetésével kapcsolatban.

(Múlt-kor/MTI)

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
9 945 ft 8 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár