2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
ITT vásárolhatsz termékeinkből

Négy évig tatarozzák a Mátyás-templomot

2006. március 28. 14:30

Áprilisban kezdődik és várhatóan 2010-ben fejeződik be a Mátyás-templom teljes körű rekonstrukciója; az erről szóló kivitelezői szerződést hétfőn írták alá a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériumában (NKÖM).

A budavári Nagyboldogasszony (Mátyás)-templom felújítása során helyreállítják a műemlék belső és külső burkolatát, a díszítőfestést, lecserélik a teljes tetőhéjazatot, megújul az orgona és korszerűsítik a teljes gépészeti hálózatot - számolt be a munkálatokról Ács Tamás, a tárca helyettes államtitkára sajtótájékoztatón. A helyenként életveszélyessé vált templom rekonstrukcióját a Reneszánsz Kőfaragó Rt. és a Magyar Építő Rt. által alkotott konzorcium végzi el. A kivitelezés közel 5 milliárd forintba kerül - mondta Ács Tamás. A templom felújításához kizárólag állami forrásokat vesznek igénybe - tette hozzá.

A helyettes államtitkár ismertetése szerint a munkálatokat másfél évig készítették elő, a statikai, geológiai, talajmechanikai vizsgálatok során azonban fény derült arra, hogy a templom - amelyen 60 éve nem végeztek nagyobb felújítást - rosszabb állapotban van, mint ahogy azt várták. Páljános András, a Reneszánsz Rt. vezérigazgatója elmondta, hogy a rekonstrukció során a Mátyás-templom egy föld alatti, 300 négyzetméter alapterületű kiszolgáló térrel is bővül.

A tervezett ütemezés szerint a kivitelezési munkálatok a kiszolgáló tér helyének régészeti feltárásával indulnak, valamint ezzel egyidőben kezdődik meg a Szentháromság tér felöli fal vizesedésének megszüntetése. Még ebben az évben megkezdődik a homlokzat felújítása, míg a belső terek és a torony restaurálására a tervek szerint 2008-ban kerül sor. A mázas tetőcserepeket szakaszosan cserélik ki 2007-től - hangzott el.

A vezérigazgató elmondta: lesz olyan szakasza a rekonstrukciónak, amikor a műemléken több száz restaurátor fog dolgozni. A munkálatokat bemutató kiadvány szerint építészeti érdekesség lesz a toronysisakba épített antirezonáns inga, mely a szél okozta kilengést ellensúlyozza.

(Múlt-kor/MTI)

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
9 945 ft 8 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár