2020. nyár: A magyar film 30 felejthetetlen pillanata

Megszületett Széchy Tamás mesteredző

2004. szeptember 13. 12:06

A magyar sportélet egyik kiemelkedő alakja, akit joggal neveztek el `úszópápának` Gyulán született.. Pályafutását a Gyulai Medoszban kezdte, majd a TFSE atlétája, súlyemelője lett. 1962-ben Gyarmati Dezső olimpiai bajnok vízilabdázó felkérésére a KSI vízilabda csapatánál kezdett dolgozni. 1966-tól a KSI úszó szakosztályának vezetőedzője, megalapítója. 1969-ben javaslatára bevezették az úszósport korosztályos versenyrendszerét, s Hargitay András ifjúsági Eb-aranya `nyitotta` a sikersorozatot. 1972-ben a müncheni olimpián Hargitay nyert először ötkarikás érmet (400 m vegyes, bronz). 1973-tól mesteredző volt, s Belgrádban Hargitay András először lett világbajnok (400 m vegyes). 1976-96 között a magyar úszóválogatott szövetségi kapitányaként kiemelkedő sikereket ért el. 1980-ban a moszkvai olimpián Wladár Sándor nyerte a Széchy-csapat első ötkarikás aranyát (200 m hát). 1988-ban a szöuli olimpián Darnyi Tamás kétszeres aranyérmes lett (200 és 400 m vegyes), Szabó József pedig 200 m mellen nyert. 1992-ben a barcelonai olimpián Darnyi Tamás megvédte mindkét aranyát. 1993-tól a Magyar Úszó Szövetség alelnöke, a férfi válogatott szövetségi kapitánya. 1996-ban Atlantában tanítványa, Rózsa Norbert 200 m mellúszásban, Czene Attila 200 m vegyesúszásban nyert olimpiai aranyérmet. Versenyzői 1972 és 1996 között 8 arany-, 4 ezüst- és 3 bronzérmet nyertek az ötkarikás játékokon, 1973 és 1998 között 12 arany-, 3 ezüst- és 7 bronzérmet szereztek világbajnokságokon. A Testnevelési Főiskola tanára, 1988-ban ő volt az első edző, aki Állami Díjat kapott. 1992-ben megkapta A magyarság jó hírnevéért kitüntetést és a Magyar Köztársaság Érdemrend Tisztikeresztjét. Hat alkalommal is megválasztották az év edzőjének, 2001-ben életműdíjként Gerevich Aladár Emlékérmet vehetett át a Minden Idők Legjobb Magyar Sportolói Egyesülettől. Ugyanebben az esztendőben Bay Béla-díjat, majd MOB-érdemérmet kapott. 2004. szeptember 13-án hunyt el Budapesten.

2020. nyár: A magyar film 30 felejthetetlen pillanata
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 18% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
7 960 ft 6 490 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 50% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 9 990 Ft

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!