2022. tél: A szeretet mártírjai
ITT vásárolhatsz termékeinkből

Rómaiak hozták a nyúlpecsenyét az angoloknak

2006. január 26. 11:00

A régészek szerint apró termetű, a Mediterráneumban őshonos nyulat fogyasztottak a britek ősei.

Ki ette meg az első nyulat?

Nyulat ábrázoló római mozaik
Cirencesterben

Mit hozott a normann hódítás Angliának? A viccbe illő válasz szerint elsősorban nyulat. A régészeti leletek tanúsága szerint viszont a nyúl már a rómaiakkal megérkezett a szigetországba. Legutóbb egy apró termetű, a Mediterráneumban őshonos nyúl kicsontozott maradványaira leltek a norfolki Lynfordnál egy i.e 50 és i.sz. 100 közé datált gödörben.

British Archeology legújabb számában megjelent cikk szerint a brit vadnyulak tehát a rómaiak által becipelt mediterrán ősökből fejlődtek ki. A kutatók szerint a rómaiak elsősorban kereskedelmi, szaporítási céllal hozták magukkal a nyulakat. A leletek ugyanakkor arról is árulkodnak, hogy előszeretettel fogyasztották a nyúlhúst. Ez a gödör éppenséggel egy mészárszék közelében található, ahol korábban a neandervölgyiek mammutot porcióztak.

A brit nyúl római eredetére utaló leleteket egyébként már korábban is azonosítottak, amikor két nyúlcsont került elő az i.e 3. századból a kelet-sussex-i Beddingham római villánál.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2022. tél: A szeretet mártírjai
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
9 945 ft 8 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár