2020. tavasz: Halálos tudomány

Meghal Joseph Brodsky, Nobel-díjas költő és esszéista

2004. szeptember 13. 12:06

Joszif Brodszkij Szentpétervárott született 1840. május 24-én. Iskolai tanulmányait félbehagyta, hogy szüleit eltarthassa. Több szakmában dolgozott. 1958-ban kezdett el verseket írni, de hazájában csak négyet publikáltak közülük. Műveit szuverén líraiság, eredeti és mély költői hangzásvilág jellemzi. Angol, spanyol, lengyel és szerbhorvát nyelvből tolmácsolt verseket, a műfordítás lett szerény kereseti forrása. 1964-ben `közveszélyes munkakerülés` vádjával letartóztatták, és koncepciós perben ötévi kényszermunkára ítélték, nagy nemzetközi nyomásra azonban másfél év után szabadon engedték. Hatalmas népszerűségnek örvendett, nemzedéke szinte istenként tisztelte. A hatóságok azonban folyamatosan zaklatták. Külföldi meghívásoknak sohasem tehetett eleget, végül 1972-ben kényszeremigrációba vonult az USA-ba. 1973-ban jelent meg az első angolra fordított verseskötete. Az irodalmi Nobel-díjat 1987-ben kapta, a díjat odaítélő bizottság főképp költészetének intellektuális és érzelmi gazdagságát méltatta. Nyelvi bravúrokkal átszőtt, néha ironikus, néha mélabús, mély érzésű verseiből kiérződik az önkény és a hatalom elítélése, a száműzetés örök keserűsége. Szívroham következtében hunyt el. 2005-ben mégis megadatott, hogy ha szoborként is visszatérjen szülővárosába. Az emlékmű Konsztantyin Szimun szobrászművész Brodszkij megjött című alkotása a költő fejét ábrázolja, amely egy kőtömbön áll. Főbb művei: Versek és poémák, Sivatagi megálló, válogatott versek, Egy csodálatos korszak vége, Új stazzák Augusztához. Magyar nyelven 1988-ban jelent meg kötete.

2020. tavasz: Halálos tudomány
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (4 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 25% kedvezménnyel.
A 4. lapszámot ajándékba adjuk.
6 368 ft 4 776 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 65% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 6 990 Ft

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!