Szaíd ibn Szultán

A kereskedelem fejlesztése

Szaíd 1828-ban látogatott el először Zanzibárra, s rövidesen meg is szerezte azt a két birtokot, amelyen már akkoriban szegfűszeget termesztettek. Irányításával Zanzibár és Pemba szigete a világ első számú szegfűszeg-termelőjévé lett. Már 1834-ben azt rebesgették, hogy fővárosát át kívánja tenni Maszkatból Zanzibárba, ám az 1840-es évekig nagyjából egyenlően osztotta meg idejét a két központ között. Kelet-Afrika, nemcsak mint az adóbevételek forrása érdekelte, hanem sokkal inkább a kereskedelemben rejlő lehetőségek foglalkoztatták. Az ősidőktől működő kereskedelmi rendszer az volt, hogy Afrika termékeit afrikai karavánok szállították ki a partvidékre. Most azonban a zanzibári karavánok - köztük Szaíd saját karavánja is, legkésőbb 1839-től - maguk indultak el elefántcsontért, rabszolgákért és más árukért. Teljesen új kereskedelmi rendszer alakult ki, amely elért a Tanganyika-tavon túli területekre és a mai Ugandába is. A diplomácia szintjén Szaíd fővárosának áthelyezését és a többi változást az is jelezte, hogy több külföldi hatalom konzulátust létesített Zanzibárban: az Egyesült Államok 1837-ben, Nagy-Britannia 1841-ben, Franciaország 1844-ben. Ezek az országok - továbbá Németország - lettek a zanzibári termékek fő vásárlói, de Szaíd a saját hajóin is szállított árucikkeket Arábiába, Indiába, sőt esetenként Európába és az Egyesült Államokba is.
Uralkodása során a britek mindvégig nyomást gyakoroltak rá, hogy szüntesse be a rabszolga-kereskedelmet. A Nagy-Britanniával 1822-ben megkötött együttműködési szerződés értelmében Szaíd megtiltotta, hogy alattvalói rabszolgákat adjanak el keresztény országok polgárainak. Ellenben 1842-re az évi átlagos rabszolga-behozatal a beszámolók szerint elérte a 15 000 főt; ezt részben kétségkívül a szegfűszegültetvények fejlesztése tette szükségessé. 1845-ben újabb szerződést írt alá Nagy-Britanniával, s ettől fogva az uralma alatt álló területeken tilos volt a rabszolgák kivitel és behozatala. Saját házi rabszolgáinak száma ezernél is több lehetett. Végrendeletében mindet fölszabadította, az ültetvényein dolgozó rabszolgákat viszont nem.
Szaíd kereskedőbirodalmának nem volt fejlett közigazgatási rendszere. Kormányzása alapvetően személyes-patriarchális jellegű volt; napról napra nyilvános üléseket tartott, ahol panaszokat és peres ügyeket bírált el. Kereskedelmi vállalkozásaiban jórészt az indiai kereskedőkre támaszkodott, bevándorlásukat erősen szorgalmazta. A hadiflottáját irányító tisztek egyszersmind kereskedelmi alárendeltjei voltak. Az iszlám ibádita szektájához tartozott, amely ugyan puritán elveket vall, mégis feltűnően türelmes másokkal szemben. Alattvalóinak nagy része szunnita muszlim volt, számukra külön főbírót nevezett ki.
Végrendeletében államát két fia között osztotta föl: Mádzsid kapta meg Zanzibárt, Thuvajní pedig Maszkatot és Ománt.

1. A nehéz örökség
2. A kereskedelem fejlesztése