2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
ITT vásárolhatsz termékeinkből

Halomsírt találtak Nógrád megyében

2005. október 12. 10:30

Három és félezer éves sírt tártak fel a régészek a Nógrád megyei Szurdokpüspökiben, s benne egy nő és két gyerek csontjait találták meg - értesült az MTI az ásatásokat vezető régésztől.

Bácsmegi Gábor kiemelte: ebből a korszakból Nógrádban ez az első hitelesen feltárt csontvázas temetkezés.  A sír az úgynevezett halomsíros kultúrához tartozik, ami nyugatról jött be a Kárpát-medencébe, és a bronzleletek alapján valószínű, hogy a korai szakaszhoz tartozik.

A szécsényi Kubinyi Ferenc Múzeum régésze elmondta: a hármas temetkezés országosan sem gyakori. Az anya és két gyermeke feltehetően egyszerre halt meg, ami arra utal, hogy komoly betegségben szenvedtek, az erőszakos cselekményt ugyanis nem valószínűsíti semmi. Mindenesetre majd antropológiai vizsgálat deríti ki, hogy mi lehetett a halál oka.

A sírban három, a halotti leplet összefogó pecsétfejű tűt is találtak, a régészek következtetése szerint a három holttestet egy lepelbe tették. A lelőhelyen késő rézkori településrészeket is feltártak, ezek közül a legidősebb 5000 éves. Nem fejtették még meg a megtalált, igen mély sáncárkok titkát, így nem tudják, hogy mi ellen védekeztek a faluban. Feltártak az egykori településeken mély, edénytöredékekkel, pattintott nyílhegyekkel és csonteszközökkel teli gödröket is, de a négy-ötezer évvel ezelőtti házak nem maradtak meg.

Kemencés, földbe mélyített házakat csak a negyedik századból találtak, és az egyikben rábukkantak a deszkapadló maradványaira is - mondta a régész.

(Múlt-kor/MTI-Panoráma)

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
9 945 ft 8 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár