Gömbös Gyula kormányt alakít
2004. szeptember 13. 12:06
Gróf Károlyi Gyula lemondása után Horthy Miklós kormányzó Gömbös Gyulát bízta meg, hogy alakítson kormányt. Gömbös szakítani akart a konzervatív-liberális Bethlen-i rendszerrel, egy új Magyarországot kívánt felépíteni, nem pedig visszasírni a boldog békeidőket. A megalakuló új kormányban Gömbös a hadügyi tárcát is megtartotta. A pénzügyeket Imrédy Béla, a korszak legkiválóbb magyar bankszakembere intézte. A földművelésügyi tárca élén egy másik későbbi miniszterelnök, Kállay Miklós állt. A belügy továbbra is Bethlen és Horthy bizalmasáé, Keresztes-Fischer Ferencé volt. Az új kultuszminiszter a neves történész professzor, Hóman Bálint lett. Hamarosan pedig Kánya Kálmán állhatott a külügyek élére, aki a korszak legtehetségesebb magyar diplomatája volt. Még az államtitkári székekben is ültek olyanok, akik csak késobb jutottak a nagypolitika első vonalába (Darányi Kálmán). Gömbös fel akarta rázni a katonai vezetést, ezért megfiatalította tisztikart. Az új miniszterelnök programját az ún. 95 pontban fogalmazta meg. A reformok végül nagyon lassan haladtak, Gömbös fokozatosan háttérbe szorult, leváltását Horthy csak halálos betegségére tekintettel nem hajtotta végre.
Támogasd a
szerkesztőségét!

történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.


Anno
- A kataklizma, ami elhozta a portugál gyarmatbirodalom végét
- Az elektromos jelzőlámpával világelső lett a forgalmi káosz legyőzésében Cleveland városa
- A lámpásokból kifogyó olaj mentette meg Whitehaven kikötőjét a „rebellis” amerikaiaktól
- Bosszúvágy, pénzhiány, hatalmi intrikák: a keresztesek pusztítása Konstantinápolyban
- Patton tábornokot előbb az amerikaiak, majd a szovjetek próbálhatták meg eltenni láb alól
- Végső elkeseredésében választotta a halált az első világháború utolsó percében elesett katona
- Bajor Gizi aranykorszakában rászabták a Nemzeti Színház műsorát 17:05
- Megrengette Kárpátalját Balla László „szovjet magyar” identitásról szóló cikksorozata 16:05
- Esztergom kevésbé ismert arcát fedezhetjük fel Aguera Zoltán könyvének segítségével 14:45
- Az esélytelenek nyugalmával tartották a védhetetlen Hongkongot a brit katonák 14:20
- Révészként is dolgozott Abraham Lincoln mielőtt politikai pályára lépett 09:50
- Világhírű zenészek játszottak a Budapest Sportcsarnok színpadán 09:05
- Descartes álmot látott és az igazság keresésére indult tegnap
- Tűzifagyűjtés közben jelent meg Szűz Mária Szent Bernadett előtt tegnap