95 éves Faludy György

2005. szeptember 22. 14:00

URL: http://mult-kor.hu/cikk.php?id=10812

Szeptember 22-én ünnepli 95. születésnapját Faludy György Kossuth-díjas költő, műfordító, a magyar irodalom doyenje.

Hosszú és fordulatokban gazdag élete olyan, akár egy romantikus kalandregény, sok-sok egzotikus utazással, olykor szó szerint pokoli kalandokkal, szép nőkkel, szerelemmel, s mindenekelőtt teli költészettel. Budapesten született 1910-ben, jómódú értelmiségi családban. Elemista kora óta írónak készült, más pálya soha nem is érdekelte. Középiskolai tanulmányait a budapesti Evangélikus Főgimnáziumban végezte, itt is érettségizett 1928-ban, majd 1928 és 1933 között a bécsi, a berlini, a párizsi és a grazi egyetemen tanult. 1934-től a liberális Magyar Hírlapban jelentek meg először Heine- és Villon-fordításai, illetve átköltései. Nem a szöveghűség miatt nevezik a mai napig átköltéseknek munkáit, hanem azért, mert saját költői lényét, a világról vallott nézeteit, érzéseit fogalmazta meg ezekben a versekben. 1937-ben a Villon-balladákat szerette volna kötetben is kiadni, de egyetlen kiadó sem vállalta szabadszájúsága miatt. Faludy ekkor kölcsönökből saját kiadásban jelentette meg munkáját, amit szinte pillanatok alatt szétkapkodtak. Egy évvel később saját verseskötete jelent meg A pompeji strázsa címmel. Ekkortájt az egyébként a függetlenségét, saját integritását szigorúan őrző költő a Szép Szó köréhez csatlakozott, bár ez is leginkább a József Attilához fűződő barátsága miatt alakult így.

1938-ban, felismerve, merre tart a lassan fasizálódó ország, emigrált Franciaországba. Megérzése helyesnek bizonyult, hiszen itthon maradt húgát a nyilasok később a Dunába lőtték. Franciaország német megszállása után Marokkóba menekült, ahonnan 1941-ben áthajózott az Egyesült Államokba. Itt először a New York-i Szabad Magyar Mozgalom titkáraként és lapszerkesztőjeként tevékenykedett, s 1942 és 1945 között az amerikai hadsereg katonája volt, káplárként szerelt le. A II. világháború befejezése után hazatért Magyarországra, s 1950-ig a Népszava szerkesztőségében dolgozott. Közben 1947-ben kötete jelent meg Őszi harmat után címmel.

1950. június 14-én koholt vádak alapján letartóztatták, s a recski munkatáborba került kényszermunkára. Azt gondolta, hogy a tábort úgysem élik túl, ezért vigasztalásul a többieknek mindig azt mondta, hogy Sztálin meg fog dögleni, ők meg kiszabadulnak, s ez segített nekik a túlélésben. Ugyanakkor, mivel más eszköze nem volt, rabtársaival tanultatta meg versei nagy részét, amelyeket később kötetben is megjelentetett. A tábor felszámolása után 1953-ban kiszabadult, s műfordításaiból élt, majd az 1956-os forradalom után ismét az emigrációt választotta. 1957 és 1963 között Londonban élt, ahol az Irodalmi Újság főszerkesztője volt, s megírta recski élményeit Pokolbéli víg napjaim címmel, amely magyarul szamizdatban jelent meg először 1987-ben.

1963 és 1967 között Firenzében, majd Máltán élt, 1967-ben Torontóba költözött. Több kanadai és amerikai egyetemen is oktatott, közben az Ötágú Síp című amerikai magyar irodalmi folyóirat és a chicagói Szivárvány című lap szerkesztője is volt. 1980-ban New Yorkban jelentek meg összegyűjtött versei. Idehaza eközben a nevét sem igen lehetett leírni, a könyvtárakban még a katalógusból is kiszedték könyvei céduláit, Villon-fordítását zárolták, s csak a kiváltságos kör csemegézhetett belőle.

Az 1989-es rendszerváltás után visszatelepült Magyarországra, s az addig csak szamizdatban terjedő kötetei végre legálisan is megjelenhettek. Az azóta eltelt több mint 15 évben Faludy György a magyar irodalmi élet egyik legnépszerűbb alakja lett, ami annak is köszönhető, hogy mind a mai napig alkot, felkérésre szívesen tart előadásokat, élénk figyelemmel kíséri Magyarország és a világ politikai történéseit, s véleményét publicisztikai írásaiban teszi közzé. Több kötete is megjelent az utóbbi időben: Börtönversek 1950-1953, 200 szonett, Erotikus versek, Jegyzetek az esőerdőből (napló), Jegyzetek a kor margójára (publicisztika), 100 könnyű szonett, Rabelais: Pantagruel, középkori francia vidámságok könyve (műfordítás), Vitorlán Kekovába (verseskötet), Reneszánsz költészet, Testek vonzásában. Faludy kiváló formaművész, a szonett, a ballada mestere, hangja hol ironikus-könnyed, hol kesernyés, ahogy a téma megkívánja. Különös módon főként a fiatalok körében népszerűek versei, ezt magyarázza a költő fiatalos gondolkodása, szellemes, szókimondó nyíltsága.

Mióta újra itthon él, több kitüntetéssel is jutalmazták: 1991-ben a Magyar Köztársaság rubinokkal ékesített Zászlórendjét, 1993-ban a Soros Alapítvány Életműdíját, Nagy Imre-emlékplakettet és Budapest Főváros Díszpolgára címet, 1994-ben Kossuth-díjat, 1998-ban Pulitzer-emlékdíjat, 2000-ben Aranytollat, 2001-ben Don Quijote-díjat, 2002-ben Obersovszky-emlékplakettet, 2002-ben Gundel Művészeti Díjat kapott.

A női nem nagy tisztelője, kétszer nősült. Első felesége 1953 és 1963 között Szegő Zsuzsa volt, akitől 1955-ben András fia született. Második felesége a nála több évtizeddel fiatalabb Kovács Fanny, akivel 2002 júliusában házasodtak össze.

(Múlt-kor/Panoráma - Sarudi Ágnes, Sajtóadatbank)