Emlékvonat ünnepelte Rákóczit
2006. október 30. 15:00
Emlékvonat robogott a hétvégén Budapestről Kassára. A Rákóczit köszöntő szerelvényen a fejedelem életét bemutató kiállítás kapott helyet.
Korábban
Az első- és másodosztályú, korhű vasúti kocsik közül az egyik étkező, míg egy másikban "II. Rákóczi Ferenc életét bemutató kiállítás kapott helyet" - mondta Petraskó Tamás szervező.
A tárlat a fejedelemről, édesanyjáról, Zrínyi Ilonáról, valamint a kurucokról szól, "emlékeztet a háromszáz évvel ezelőtti történelmi eseményekre, illetve a centenáriumra, amikor Rákóczinak és bujdosótársainak földi maradványait újratemették" - tette hozzá.
A vonaton, - amely utasokat is szállít - a személyzet is korhű ruhákba öltözött. A szerelvény a miskolci állomás után tovább indult Sárospatakra, majd Sátoraljaújhelyre. A végállomása Kassa volt, ahová vasárnap délelőtt érkezett meg.
(Múlt-kor/MTI)
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Horthy
- A Magyar Nemzeti Levéltárhoz került az egykori kormányzói család hagyatéka
- A kormányzó hitvese: Horthy Miklósné Purgly Magdolna
- Indiai vadászatok és lenyűgöző britek: Horthy Miklós a világ körül
- A köztársaságból kiábrándult Habsburg-pártiak gyűrűjében választották kormányzóvá Horthy Miklóst
- A nemzetmentőtől a nemzetvesztőig: hányféle Horthy-kép létezik?
- Kard nélkül, a kultúra erejével harcolt Magyarország felvirágoztatásáért Klebelsberg Kunó
- A nevettetés és az önirónia nagymestere volt Kabos László tegnap
- Utasszállítóból lett hadihajó az óceán királynője, a Queen Mary tegnap
- A brüsszeli Bartók-fesztivál szakmai előadásokkal és koncertekkel várja az érdeklődőket tegnap
- Korunk kettőssége rajzolódik ki a Szépművészeti Múzeum Kitalált világok című kiállításán tegnap
- A Szent Szövetség egyesítette Európa nagyhatalmait a forradalmak ellen tegnap
- Többször kerültek életveszélybe a Földet vitorlással megkerülő Fa Nándorék tegnap
- A felekezetek területi elkülönülését alapozta meg az augsburgi vallásbéke 2024.09.25.
- John Bonham tragédiája egyben a Led Zeppelin végét is jelentette 2024.09.25.