400 éve született Rembrandt
2006. július 14. 11:00
Korábban
A 17. századi németalföldi képzőművészet csúcspontja
Saskia halálával pályája megtorpant, kevesebb megrendelést kapott. Ebben az új ízlésnek is szerepe volt, amely finoman kidolgozott részleteket várt, míg Rembrandt munkáit lendületes ecsetvonások, aranybarna színek, nagy árnyékok és sötét hátterek jellemzik. Bibliai képein az Újtestamentum történeteit örökítette meg, a Krisztus Emmausban nyugodt méltóságot sugároz. Képein sokszor a társadalom kivetettjei, szegények és öregek, s az amszterdami zsidónegyed lakói jelentek meg, ilyen az Öreg rabbinus is. Portréi közül kiemelkedik az Aranysisakos férfi s a Jan Six amszterdami polgármester. Később visszatért önarcképeihez, amelyekből több mint százat festett, nagy őszinteséggel s önelemzéssel, 1648-as, Budapesten látható önportréján könyvoszlop mögött ül.Rembrandt a 17. századi németalföldi képzőművészet csúcspontja, mesterien élt a fény-árnyék ellentéttel, portréi mély emberismeretről tanúskodnak. Több mint száz önarcképe mellett sok csoportképen is szerepeltette magát, ezeken követhető a törekvő ifjútól a gazdag, tekintélyes férfin át a fáradt, elszegényedett öregig tartó életút. Utolsó időszakát Bródy Sándor dolgozta fel Rembrandt című könyvében, Születésének négyszázadik évfordulójáról világszerte megemlékeznek, Budapesten a Szépművészeti Múzeumban nyílt kiállítás rajzaiból és rézkarcaiból, illetve kortárs magyar művészek Rembrandt-művekre reflektáló alkotásaiból.
(Múlt-kor/MTI-Panoráma, Sajtóadatbank)
Támogasd a szerkesztőségét!
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
Az első 500 előfizetőnek.
8. Az ókori Athén
III. Egyén, közösség, társadalom, munkaügyi ismeretek
- Milyen lehetett evezni egy ókori görög hadihajón?
- A varázsitaloktól a tömegpusztító fegyverekig: hat kevéssé ismert tény az ókori görögökről
- A külóni vérbűnhöz is köze lehet az Athénban feltárt rejtélyes tömegsírnak
- Korsóban eltemetett gyermekek, hátrabilincselt kezű csontvázak – az ókori Athén titkai
- Erósz játszmái – házasélet és szexualitás az ókori Görögországban
- Több millió ezüstérmét tárolhattak a Parthenón tetőterében
- Az ebola már az ókori Athénban is felütötte a fejét?
- George Clooney felesége segíti Athént az Elgin-márványok ügyében
- A bódult Periklész ihatott az Athénban talált kupából
Legfrissebb
Legolvasottabb
- A nevettetés és az önirónia nagymestere volt Kabos László tegnap
- Utasszállítóból lett hadihajó az óceán királynője, a Queen Mary tegnap
- A brüsszeli Bartók-fesztivál szakmai előadásokkal és koncertekkel várja az érdeklődőket tegnap
- Korunk kettőssége rajzolódik ki a Szépművészeti Múzeum Kitalált világok című kiállításán tegnap
- A Szent Szövetség egyesítette Európa nagyhatalmait a forradalmak ellen tegnap
- Többször kerültek életveszélybe a Földet vitorlással megkerülő Fa Nándorék tegnap
- A felekezetek területi elkülönülését alapozta meg az augsburgi vallásbéke 2024.09.25.
- John Bonham tragédiája egyben a Led Zeppelin végét is jelentette 2024.09.25.