Megszületett Entz Ferenc, a modern magyar kertészet megteremtője
2004. szeptember 13. 12:06
Entz Ferenc Sümegen született. 1825-31 között a pesti és bécsi egyetemen folytatta tanulmányait. 1831-ben szerzett orvosi diplomát Bécsben, s ott kezdett el dolgozni. Magyarországra visszatérve Batthyány Fülöp herceg uradalmi orvosaként Mezőkomáromban dolgozott. Az orvosi munka mellett a mezőgazdaság, a kertészet és szőlészet gyakorlati és elméleti kérdéseivel foglalkozott, faiskolát, kertet és szőlészetet alapított. Tapasztalatairól szaklapokban jelentek meg cikkei. Az 1848-49-es szabadságharcban az átvonuló horvát csapatok megsemmisítették orvosi berendezéseit és gyógyszertárát. A szabadságharcban mint százados főorvos szolgált egy pesti tábori kórházban, ezért később az osztrák hatóságok eltiltották az orvoslástól 1850-ben Pesten kertészetet és faiskolát, majd 1853-ban kertészképző iskolát alapított, amely a mai Kertészeti Egyetem jogelődjének tekinthető. 1860-ban az akkor alakult Vincellér és Kertészképző Gyakorlati Tanintézet igazgatójává nevezték ki, ahol elsőként mutatta ki, hogy a mákból ópium nyerhető. A szőlészet, borászat és kertészet minden ágával foglalkozott, nagy gondot fordított a gyógy- és fűszernövényekre. 1876-ban szembetegsége miatt nyugdíjba vonult, s Promontoron telepedett le. 2005-ben róla nevezték el a Budapesti Corvinus Egyetem Budai Campusának könyvtárát és levéltárát.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
hidegháború
- A világ legnagyobb hatalmai közé akarta emelni országát az utolsó iráni sah
- Bűntudat helyet csak nosztalgiát érzett Uganda véreskezű diktátora, Idi Amin Dada
- A hidegháború végét jelentette a máltai találkozó
- Meghibásodás miatt oldottak ki Kanada felett az amerikai atombombák
- Megrendítő beszédet mondott a berlini fal árnyékában J. F. Kennedy
- Nagy-Britannia és Franciaország is elvesztette nagyhatalmi státuszát a szuezi válság után
- Félelmetesen közel került a világ az atomháborúhoz a kubai rakétaválság idején
- Börtönnel „jutalmazta” a róla szóló viccek terjesztőit Enver Hodzsa
- Reagan és Gorbacsov izlandi találkozójával kezdődött a hidegháború enyhülése
- A német katonákat is meglepte a Vörös Hadsereg kegyetlensége 17:05
- Halley-től a majákig: avagy a történelem megszámlálhatatlan világvége-jóslata 15:05
- Magyar áldozatokat is követelt az 1988-as skóciai Lockerbie-merénylet 12:20
- Ott támadtak a németek, ahol senki sem tartotta lehetségesnek 10:34
- Tizhenhét éves korában márt ünnepelt zeneszerző volt Arthur Rubinstein tegnap
- A rettenet színháza - ítéletvégrehajtók a halálnüntetésről tegnap
- Kezdetben újságkihordóként dolgozott Jacky Kirby, az Amerika Kapitány megalkotója tegnap
- Saját készítésű páncéljában is elfogták a hírhedt ausztrál banditát, Ned Kelly-t tegnap