Valdemár, II. (Győztes, Svend Estridsson-ház)

Valdemár, II., közkeletű nevén GYŐZTES v. GYŐZEDELMES VALDEMÁR, dánul VALDEMAR SEJR (szül. 1170. Dánia - megh. 1241. márc. 28. Dánia), dán király 1202-től; 1200 és 1219 között kiterjesztette Dánia nyugat-keleti határait Schleswigtől egészen Észtországig.
Apját I. Valdemárt, és bátyját, VI. Knutot követte a dán trónon. II. Valdemár trónra lépése előtt Schleswig hercegeként (1188-tól) meghódította Holsteint (Észak-Albingiát) és Hamburgot. Királyként a német-római császári címért folytatott küzdelemben eleinte a Welf-jelölt IV. Ottót támogatta, aki cserébe elismerte őt Holstein uralkodójának. Később hátat fordított Ottónak, s vetélytársa, a későbbi II. Frigyes császár mellé állt, aki ezért átengedte a szláv vendek területeit és az Elbától és mellékfolyóitól északra fekvő német földeket.
A keleti balti térség kereszténnyé tételéért 1206-tól folyó keresztes hadjáratok során a Kard Lovagjai, Albert rigai püspök és a vend flotta segítségével 1229-ben hadjáratot indított Észtország ellen. Revalnál (Tallinn) aratott győzelme után a két püspökségre - Reval és Dorpat (Tartu) - osztott ország ura lett. A szövetségeseivel támadt viszálykodást követően újra szétosztották az észt domíniumokat, s ekkor (1222-ben) már csak Reval és Észak-Észtország maradt Valdemár birtokában.
Fiát 1218-ban társkirállyá koronáztatta, ám nem sokkal ezután Schwerin grófja, Henrik foglyul ejtette, és fiával együtt 1225-ig rabságban tartotta. Szabadulásáért cserébe Rügen és Észtország kivételével lemondott a Balti-tengeren túli területeiről, valamint átengedte a fiait és számos túszt, és súlyos váltságdíjat fizetett. 1227-ben ellentámadásba lendült, de Bornhövednél végérvényesen vereséget szenvedett az északnémet fejedelmektől, és elveszítette északi birodalmát. Észtországban is veszélybe került a dán fennhatóság, de a Kard Lovagjaival 1238-ban kötött megállapodás nyomán Valdemár megtarthatta itteni birtokait.
Külföldi kudarcai ellenére Dániában erős maradt a hatalma. Belső reformokat hajtott végre, befejezte a dán hadsereg újjászervezetését - amit még I. Valdemár kezdett meg -, és a birtokos parasztoknak adómentességet adott a lovagi szolgálatok fejében. Hatékonyan ellenőrzése alatt tartotta az egyházat és a nemességet, megújította a törvénykönyvet, és a jütlandi jog módosításával (1241) kiszélesítette az uralkodói hatalmat. Azzal, hogy Dániát nagy feudális földbirtokokra szabdalta, amelyek élén a fiai álltak, hozzájárult a halála utáni hatalmi vetélkedés elindulásához.