Campanológusok, malakológusok és még sokan mások: így született meg a Guinness Rekordok Könyve

2022. augusztus 27. 16:20 Múlt-kor

Az 1950-es évek elején a Guinness Sörgyár igazgatója egy vadászat során felmerülő madártani kérdésre nem kapott választ, így megszületett az igény a rekordok összegyűjtésére. A végeredmény a Guinness Rekordok Könyve lett, amelyet 1955. augusztus 27-én adtak ki, és rövid időn belül hatalmas sikert aratott.

Norris McWhirter 1977-ben, kezében a világ legnagyobb gyémántjának másolatával

Korábban

Minden egy vadászattal kezdődött. 1951 novemberében Sir Hugh Beaver, a Guinness Sörgyár igazgatója Délkelet-Írországban hódolt szenvedélyének barátaival, akikkel arra lettek figyelmesek, hogy számos aranylile kifogott rajtuk.

A madarak olyan gyorsan repültek, hogy a vadászok képtelenek voltak eltalálni őket. Miután visszatértek a szállásukra eltűnődtek, vajon mennyivel repülhetett az aranylile és felvetődött az a kérdés is, hogy a golyókat elkerülő, villámgyors szárnyas vajon Európa leggyorsabb madara-e.

Páran megjegyezték, hogy a skótfajd szerintük még az aranylilénél is gyorsabban repül. Beaver hirtelen ráeszmélt, hogy minden bizonnyal nem ők az egyetlen társaság, akik hasonló kérdésekben megfelelő forrás hiányában nem tudnak dűlőre jutni.

A sörgyáros lelki szemei előtt megjelent Írország és Britannia több mint 84 ezer kocsmája, ahol a dohányfüstbe burkolt söröskorsók körül ülő ivócimborák hasonló kérdésekre várják a választ és elhatározta, hogy kisegíti a töprengőket.

A Guinness igazgatója 1954-ben találta meg a megfelelő embereket a feladatra; egy ikerpárt, Ross és Norris McWhirter-t. Az ikrek egy ügynökséget működtettek Londonban, amely tényekkel és statisztikai adatokkal látta el a napilapokat, folyóiratokat és a különféle hirdetőket. A Guinness Superlatives Ltd.-et 1954 novemberében jegyezték be, és a jogi aktus után megindulhatott a munka.

Norris McWhirter így emlékezett vissza az információgyűjtés szakaszára a Time magazin 1955-ös karácsonyi számában: „Tengernyi levelet adtunk postára, amelyeket asztrofizikusoknak, fiziológusoknak, zoológusoknak, meteorológusoknak, vulkanológusoknak, botanikusoknak, ornitológusoknak, konkológusoknak, virológusoknak, közgazdászoknak, numizmatikusoknak, kriminológusoknak, etimológusoknak, campanológusoknak, gemmológusoknak, metrológusoknak, toxikológusoknak, szpeleológusoknak, malakológusoknak, herpetológusoknak, hagiológusoknak, horológusoknak, mikológusoknak és gerontológusoknak címeztünk.”

A McWhirter ikrek mellé szerveződő kis csapat 13 és fél hét alatt állította össze a könyv anyagát. A megfeszített munkatempó heti 90 órát igényelt, amelybe a hétvégék és a munkaszüneti napok is beletartoztak.

Norris és Ross legtöbbször nem egzakt adatokat kértek a szakértőktől, hanem az általuk összegyűjtött információk hitelességére kérdeztek rá egy-egy tudományterület szaktekintélyétől. A munka ezen fázisában a fivérek egy bosszantó jelenséggel szembesültek, amit így fogalmaztak meg: „Azok az emberek, akik nem nagyon akarnak információt kiadni, ellenállhatatlan vágyat éreznek arra, hogy kijavítsák mások benyomásait, gondolatait.”

Az adatokat végül sikerült tisztázni és rendszerezni, 1955. augusztus 27-én pedig elkészült a Guinness Rekordok Könyve, amelyet potom áron, mindössze 5 shillingért lehetett megvásárolni. A könyvből 50 ezer példányt nyomtak, amelyet a vevők gyorsan elkapkodtak. Az érdeklődés olyan nagy volt, hogy a könyv 1955 karácsonyára igazi bestseller lett.

Háromszori utánnyomás és 187 ezer eladott példány után egy kis szünet következett. 1956 őszén újra a boltokban volt a frissített Guinness Rekordok Könyve, de már magasabb áron, és már nemcsak Írországban és Nagy-Britanniában, hanem az Egyesült Államokban is kapható volt. 1962-ben franciául, majd egy évre rá németül is olvashatóvá vált. 1989-ben magyarul is megjelent.

Norris és Ross McWhirter a sikert követően folytatta a munkát és egy-két évtől eltekintve a rekordok könyve évente megjelent (és megjelenik mind a mai napig). Az ikrek rengeteget utaztak, hogy új rekordokat kutassanak fel, illetve ellenőrizzék azok hitelességét. A közös munkát azonban 1975-ben egy tragédia végleg megszakította. Ross McWhirtert az IRA egyik terroristája meggyilkolta. A merényletet követően Norris McWhirter még 1986-ig ellátta a könyvhöz kötődő főszerkesztői feladatokat.

Az évek múlásával a több mint 100 millió eladott példánnyal büszkélkedhető, 100 országban, és 37 különböző nyelven megjelenő Guinness Rekordok Könyve maga is rekorder lett. A Beavert és vadásztársait foglalkoztató kérdésre, miszerint az aranylile vagy skótfajd a gyorsabb, végül az 1989-es Guinness Rekordok Könyvében született meg a válasz: „Britannia leggyorsabban repülő vadon élő madara a skótfajd, amely szélcsendes időben, rövid ideig akár 92,8-100,8 km/h-s csúcssebességet is elérheti. Bár az aranylile csúcssebességét egyesek 112 km/h-ra taksálják, nem valószínű, hogy ez a fürge madár, akár vészhelyzetben is gyorsabban repülne 80-88 km/h-nál.”