2020. különszám: Egészségünk története
ITT támogathatsz bennünket

Brutális tűzereje volt a madárvilág gyilkosának

2015. június 3. 15:27

A képen is látható hosszú puskát (punt gun) arra célra tervezték, hogy a könnyű, kétevezős szkiffekből (kis, könnyű tervezésű csónak) vízimadarakra vadászhassanak. A tavak környéki madárvilág leghatékonyabb „gyilkosáról” fennmaradt feljegyzés szerint egy alkalommal a századfordulón több mint 90 madarat lőttek le.

Brutális tűzereje volt a madárvilág gyilkosának

Az akár a két és fél méter hosszúságot is meghaladó puska (punt gun) csövének átmérője meghaladja a két hüvelyket (öt centiméter), a belevaló töltény pedig nem kevesebb mint 45 dekagramm. Az ijesztően nagy, már-már ágyúszámba menő puskát főként sportlövészek használták, és jellemzően (a főként vízpartokon élő) madarak elejtésére vették igénybe.

Brutális tűzereje volt a madárvilág gyilkosának

A puskát a hajóhoz erősítették, a vadász pedig úgy irányította a csónakot, hogy a fegyver csöve a megfelelő irányba nézzen. A puska tűzereje hatalmas volt, egy-egy tüzelés esetén akár ötven darab, a víz tetején úszkáló madarat is el lehetett ejteni, miközben a lövés ereje akár több méterrel is hátralökhette a szkiffet a tó vizén.

Brutális tűzereje volt a madárvilág gyilkosának

Nem meglepő módon, a hosszú puska igen kedvezőtlen hatással bírt a vízi madarak élővilágára, így az 1860-as években az Egyesült Államok legtöbb államában betiltották, azonban Angliában továbbra is népszerű maradt a vízi sportlövészet. 1995-ben egy tanulmány szerint már csak kevesebb mint ötven darab hosszú puska volt használatban a szigetországban.

Brutális tűzereje volt a madárvilág gyilkosának

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2020. ősz: Hiúságunk története
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 18% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
7 960 ft 6 490 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 50% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 9 990 Ft
Legfrissebb
Legolvasottabb

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár