2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
ITT vásárolhatsz termékeinkből

Birodalma végső határain érték a legnagyobb veszteségek a világhódító Nagy Sándort

2021. június 4. 08:39 Múlt-kor

A meztelen bölcselő

A hadjáratok során a támadók olyan jelenségekkel is találkoztak, amelyekkel korábban még nem. Plutarkhosz szerint ekkor került Nagy Sándor birodalmába Kalanosz. A szerző szerint ő egy gümnoszofista volt, amely egy általános megnevezése volt az aszkétáknak (gümnoszofista: ’meztelen bölcselő’).

Kalanosz a görög nevét vélhetően onnan nyerte, hogy a ’Kalé’ szóval üdvözölte azokat, akikkel találkozott. A római történetíró szerint ő javasolta Nagy Sándornak azt is, hogy a birodalma középpontját helyezze Babilonba.

Ezt úgy érte el, hogy egy száraz bőrdarabot terített le, és ráállt egymás után mindegyik szélére, majd középre.

Előbbi esetekben a bőr felemelkedett, utóbbi esetben nem. Így szimbolizálta azt, hogy a birodalom egyensúlya érdekében annak középpontjába kell helyeznie a fővárost.

Kalanoszt az tette híressé, hogy Kr. e. 323-ban, amikor már igen öreg volt, Szúzában elosztogatta mindenét az emberek között, majd önként egy máglyára vetette magát.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
9 945 ft 8 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft
Nagy Sándor és III. Dareiosz perzsa király harca egy középkori perzsa illusztrációnAlexandrosz harca Pórosszal egy 1912-ben megjelent angol könyv illusztrációjánNagy Sándor Bukephalosz hátán egy 14. századi görög kézirat illusztrációjánPórosz meghódolása Nagy Sándor előtt Kr. e. 326-ban Alonzo Chappel 1865-ös művénNagy Sándor értesül Kalanosz máglyahaláláról Jean-Baptiste de Champaigne (1631–1681) festményénI. Démétriosz (ur. Kr. e. 161-150) uralkodása idején vert pénzérme, melyen jól látható az általa viselt elefántos korona

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár