2021. tél: Mesélő naplók
ITT támogathatsz bennünket

Bevándorlók voltak Európa első földművesei

2016. június 7. 10:05 MTI

Az Égei-tenger partjairól jöttek Európa első földművesei, akik legyőzték a kontinens vadászó-gyűjtögető népeit - derült abból a genetikai vizsgálatból, amelyet az amerikai tudományos akadémia lapjában (PNAS) ismertettek. 

Az Égei-tenger partjáról előkerült csontváz

A mezőgazdaságot is a bevándorlók hozták magukkal, nem a tudás terjedt el Európában sok ezer évvel ezelőtt - állapította meg az osztrák-német kutatócsoport, amely a mai Görögország és Törökország területén a paleolitikum korában élt ember anyai ágon öröklődő, úgynevezett mitokondriális DNS-ét szekvenálta, majd összehasonlította azt korai európai földművesek és mai európaiak génállományával.

Az Égei-tenger partvidékének földművesei és a közép- és dél-európai gazdálkodói között genetikai folytonosság mutatható ki - mondta Barbara Horejs, az osztrák tudományos akadémia régésze. Ötzi, az Alpok világhírű jégmúmiája is az Égeikum földműveseinek leszármazottja. A tudósok két útvonalat is felrajzoltak, amelyen keresztül a földművesek Európát meghódították: az egyik a Balkánon át vezetett Közép-Európába, a másik a Földközi-tengeren át az Ibériai-félszigetre. A két útvonalat szinte egy időben használták.

Ezután a földművesek legyőzhették a kontinenst akkoriban benépesítő vadászó-halászó őskőkori populációt és alig keveredtek velük. "Minden modern európai genetikai öröksége egyértelműen az égei-tengeri bevándorlók jellemzőit hordozza" - mondta Horejs. Hangsúlyozta, eddig vita folyt arról, hogy a földművelés és állattenyésztés vajon bevándorlással vagy a tudás és a technológia átvételével terjedt el. "Tanulmányunk bizonyítékai cáfolják, hogy jelentős bevándorlás nélkül terjedhetett volna el a mezőgazdaság Európában" - foglalta össze az osztrák kutató.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2021. tél: Mesélő naplók
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 18% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
7 960 ft 6 490 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 50% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 9 990 Ft

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár