2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
ITT vásárolhatsz termékeinkből

Bár impozánsnak tűnt, valójában kezdettől reménytelen vállalkozás volt Hitler Atlanti fala

2021. augusztus 9. 18:31 Múlt-kor

Taposóaknák és karók

A védműrendszer elkészítését az Organisation Todt nevű szervezet végezte, amely egy vegyes civil és katonai mérnöki csoport volt – ez építette többek között a háború előtt a német autópálya-rendszert, valamint a német–francia határon lévő védműrendszert, a Siegfried-vonalat is. Az Atlanti-óceán partján zajló első komolyabb építkezések a Kriegsmarine számára felhúzott tengeralattjáró-bázisok voltak, illetve a Luftwaffe légi támaszpontjai. 1942. március 28-án Hitler a 40. számú rendeletével elrendelte az Atlanti fal létrehozását, amivel megindult az erődrendszer kialakítása.

A nagy hatótávolságú parti tüzérség és a partraszállást akadályozni hivatott erődítmények mellett fontos szempont volt a nagy kikötők elleni támadások elhárítása is. Von Rundstedt 1942 májusában kiadott parancsa hierarchiát állapított meg az erődítmények között, erődökre (Festungen), védelmi körzetekre (Verteidigungsbereiche), támaszpont-csoportokra (Stützpunkt-gruppen), támaszpontokra (Stützpunkt), és végül a védműrendszer vonalai mögé elhelyezett „ellenállófészkekre” (Widerstandsnester) osztva azt méretük és személyzetük létszáma szerint.

1942 augusztusában kanadai és brit csapatok meglepetésszerű támadást hajtottak végre a francia Dieppe kikötője ellen. Habár a támadás számos célját nem tudta elérni, több védelmi hiányosságra is ráébresztette a németeket. Az Atlanti fal építése felgyorsult, havonta több százezer köbméter betont használtak fel hozzá – mindez azonban nem nyugtatta meg von Rundstedtet, aki továbbra sem hitt abban, hogy pusztán partvédelmi eszközökkel megállítható egy esetleges invázió. 1943. október 28-án a Wehrmacht főparancsnokságának (OKW) küldött jelentésében kiemelte a jobb minőségű csapatok és a partoktól távolabbi tartalékok kialakításának szükségességét. E jelentés Hitlerhez való eljutása után az 51. számú rendeletet, és az egészen a D-napig folyó fejlesztést eredményezte.

A tábornagy javaslatának megfelelően elkezdték a partokon állomásozó hadosztályokat az addigi kettő helyett a teljes erejüket jelentő három ezreddé feltölteni, valamint több páncélost és harci repülőt csoportosítani a térségbe. A Kriegsmarine is több hajóját helyezte át az Atlanti-óceánra, valamint a Nagy-Britanniához közelebbi szakaszokon több tengeri aknát helyezett el. Ekkoriban került a von Rundstedt nyugati parancsnoksága alá tartozó B hadseregcsoport élére az Észak-Afrikában már bizonyított Erwin Rommel tábornagy, aki maga is ambiciózus fejlesztésekbe kezdett. Ezen a ponton azonban a növekvő intenzitású szövetséges bombázások miatt mind a munkaerőből, mind az építőanyagból hiánnyal küzdöttek.

Rommel szerint a szövetséges inváziót a parton kellett megtörni, így aknamezők tömegét és új parti akadályokat telepített, valamint a parthoz közelebb helyezte el páncélos csapatait. Elismerte ő is a szárazföld belsejében elhelyezett egységek szükségességét, azonban ezek megerősítésére már nem került sor 1944. június 6-a előtt.

Rommel Észak-Afrikában győződött meg az aknamezők és más rejtett fegyverek hasznosságáról, így parancsnoksága idején a meglévő csaknem kétmillió taposóakna mellé telepített további majdnem négymilliót. Ezek mellett alkalmazott egyszerűbb eszközöket is, úgymint az ejtőernyősök felnyársalására szolgáló kihegyezett karók, vagy a partraszálló hajókat felborító faeszközök.

Kétségtelen, hogy a D-napra készülődő szövetségesek gondosan megtervezték minden lépésüket az Atlanti-faltól félve, azonban amikor elérkezett a döntő összecsapás, a Normandiában partraszálló egységeknek mindössze néhány órára volt szükségük annak áttörésére – sok helyen a tervezett páncélos támogatás nélkül. Von Rundstedt tábornagyot igazolja, hogy habár június 6-án az Atlanti fal kudarcot vallott, a szövetségesek csupán augusztus végén szabadították fel Párizst – a szárazföld belsejében a németek valóban sokkal hatékonyabb ellenállást tudtak kifejteni.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
9 945 ft 8 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft
Egy német katona az angol partok felé tekint messzelátójával, 1941. április.Német hadmérnökök ellenőriznek egy épülő kikötőt, 1943.Egy 406 milliméter űrméretű hajóágyú a Calais és Cap Blanc Nez között elhelyezett Lindemann-ütegbenGerd von RundstedtA Wehrmacht alá tartozó Szabad India Légió katonái kiképzésen az Atlanti falnál, 1943.Egy német harccsoport elhagyja a bunkerek jelentette biztonságot, 1944.Rés a pajzson: az amerikai 2. Ranger zászlóalj katonái, miután sikeresen megmászták Pointe du Hoc szikláit, a földre helyezett zászlóval jelzik a légi alakulatok felé, hogy bevették a német állásokatAlbert Speer német fegyverkezésügyi miniszter (k) az Atlanti falnál tesz látogatást 1943 júniusábanErwin Rommel (b) egy beosztottjával beszélget az Atlanti falnál nem sokkal a szövetséges invázió előtt, 1944. júniusEgy 150 milliméteres hajóágyú egy bunkerben a franciaországi Longues-sur-Mernél napjainkban. Ez az üteg az egyetlen része az Atlanti falnak, amelyet fegyverzetével együtt meghagytak, így igen népszerű turistalátványosságnak számít.

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár