Az angol királyok tették sárkányölővé Szent Györgyöt
2023. április 23. 20:20 Múlt-kor
Szent György világszerte Anglia legfőbb szentjeként ismert, a hagyomány szerint I. (Oroszlánszívű) Richárd (ur. 1189–1199) és keresztesei tették hazájukban népszerűvé. E narratíva szerint mire III. Eduárd (ur. 1327–1377) 1348-ban megalapította a híres Térdszalagrendet, melynek György a védőszentje, a szent már az angol nép által is széles körben tisztelt volt. Ezt az elméletet azonban több mint húsz éve megcáfolták.
![Szent György és a sárkány](/ih0Ax/article/main/.630x1260/62864.jpg?lavid=436996)
Forrás: Wikipedia / Paradise Chronicle / CC BY-SA 4.0
Korábban
Szent György újra „feltalálása”
Amikor III. Eduárd különleges, saját maga válogatta, lovagi erényeket valló társaságát létrehozta, egyúttal kijelölte szellemi székhelyéül saját születési helyét, Windsor várát. Az itteni, addig Szent Eduárd oltalmába ajánlott kápolnát újraszentelte Szent Györgynek. Leveleiben Szent Györgyöt „Krisztus leglegyőzhetetlenebb bajnokaként” jellemzi, „akinek nevét és védelmét hívja segítségül az angol nép, különösen háború idején.”
Gillis Coignet festménye Szent Györgyről
Mindez úgy tűnik, erős túlzás volt akkoriban. Napjaink történetírása amellett, hogy elismeri III. Eduárd egyedülálló szerepét Szent György – az angol királyi udvarban élő – kultuszának létrehozásában, megkérdőjelezi a szent népszerűségét az angol nép körében ugyanebben a korban. Eduárd és lovagjai valóban nagyon imádhatták Györgyöt, kultusza csupán a 15. századtól és V. Henrik (ur. 1413–1422) győzelmeitől kezdett igazán nemzeti jelleget ölteni.
Továbbá habár egyértelmű, hogy III. Eduárd fiatal korától nagy tisztelője volt Szent Györgynek, az is szembetűnő, hogy a kultusza iránti érdeklődés már fennállt egy ideje az angol királyi és arisztokrata körökben trónra lépése előtt is.
![](https://ad.jumu.hu/www/images/8d4119b34f1e66a8ee64cee1036bddee.jpg)
Szent György kultusza, amely a Földközi-tenger keleti partvidékén jött létre a 4. században, két szakaszban érkezett meg Angliába. Szent Györgyöt ismerték már az angolszászok is, de kizárólag eredeti alakjában, korai keresztény vértanúként. E korból elenyésző számú a rá való írásos utalás, eme alakjában sosem volt népszerű, és egyes nagy formátumú írástudók, mint például Beda Venerabilis, bizonytalanul viseltettek a szent kánonhoz való hozzáadása iránt.
Az 1066-os normann hódítás idejére azonban Györgyöt mondhatni „újra feltalálták” egy bizánci katonaszent képében, újdonsült harcias minősége pedig ellenállhatatlanná tette az első kereszteshadjáratra (1095-1099) keletre induló lovagok körében. György kultuszának népszerűségét nagy mértékben megnövelte nyugaton állítólagos megjelenése Antiokheia sikeres ostrománál 1098-ban, ezután nem sokkal már megtalálhatók az első, lovagként való ábrázolásai templomok kapuin és sírokon Angliában.
Mikor került át pontosan a perifériáról a figyelem középpontjába? Egy dolog egészen biztos: a váltásnak nem volt köze Oroszlánszívű Richárdhoz.
Oroszlánszívű Richárd koronázása
Egészen a közelmúltig a Szent Györgyről szóló művek mindegyikében az szerepelt, hogy angliai népszerűségének első hulláma a híres keresztes királynak volt köszönhető. Richárd jelenést látott a szenttől Akkó ostrománál (1189–91), újjáépíttette templomát Lodnál, valamint – a legfontosabb tényezőként – átvette Szent György jelképét, a fehér mezőben piros keresztet, Anglia jelképévé. Ezt a hagyományt azonban teljességgel cáfolta Olivier de Laborderie, aki bebizonyította, hogy Richárd kapcsolata Szent Györggyel kitaláció, amely a Tudor-kori udvarban született politikai célból, majd később továbbköltötték.
A kortárs források sem jelenést, sem templomépítést nem említenek Richárd kapcsán, valamint az is megtudható belőlük, hogy a király keresztesei fehér keresztet hordtak, nem pedig pirosat. Azonkívül, hogy egy Györgynek szentelt templomban házasodott meg, Richárdnak nem létezik semmiféle kimutatható kapcsolata a szenttel.
Támogasd a
szerkesztőségét!
![2024. nyár: Hírhedt emberrablások](/ih0Ax/article_issue/.275x275/167.jpg)
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
![](https://ad.jumu.hu/www/images/460e792abeb8e64d7cac3861fb344f11.jpg)
![VI. Nemzetközi konfliktusok és együttműködés / 25. Magyar–török küzdelmek és együttélés a 15–17. században](/ih0Ax/label/.cut-640x400/786.jpg)
25. Magyar–török küzdelmek és együttélés a 15–17. században
VI. Nemzetközi konfliktusok és együttműködés
- Hogyan került Erdély Habsburg uralom alá?
- Sohasem vesztett csatát Mátyás legendás hadvezére, Kinizsi Pál
- 10 tény az Oszmán Birodalomról
- Dárdára tűzve hordozták körbe a törökök az első csatában elesett magyar király fejét
- Erdély és Lengyelország számára egyaránt virágkort jelentett Báthory István uralkodása
- A fegyelem hiánya miatt mondott csődöt Nikápolynál a lovagi harcmodor
- Az öngyilkosságot fontolgatta II. Mehmed szultán a nándorfehérvári vereség után
- Előkerültek a mohácsi csata maradványai
- Aki kávét ivott, elvesztette a fejét IV. Murád szultán uralma idején
- Az első világháborúban kozákezredet vezetett az utolsó iráni sah tegnap
- Alig váltott ki sajtóvisszhangot a hajdúszoboszlói fürdő két háború közti megnyitása tegnap
- Önmaga védelmét látta el Fidel Castro a Moncada laktanya csúfosan végződő ostroma után tegnap
- Sikert sikerre halmozott a diplomáciában uralkodása idején I. József tegnap
- Interaktív technikai eszközök is segítik a geszti Tisza kastély kiállításának megismerését tegnap
- Cselszövéseivel saját magát is halálra ítélte Lope de Aguirre tegnap
- Folyamatosan lehet jelentkezni az MFB Otthonfelújítási Programjára tegnap
- Visszatér az éjszakai felvonulás a Debreceni Virágkarneválra tegnap