2020. nyár: A magyar film 30 felejthetetlen pillanata

Az 1963-as budapesti vesztegzártól Széchenyi apaságáig – miről olvastunk a héten?

2020. április 4. 12:01 Múlt-kor

Ha lemaradtak volna az elmúlt hét legérdekesebb írásairól, most bepótolhatják. A Múlt-kor elhozta Önöknek a történelem tíz legkülönösebb maszkját, elregéltük az 1963-as budapesti vesztegzár történetét, elborzadtunk a régmúlt idők kegyetlen kivégzéseit olvasva, és megtudtuk, miként viselte Széchenyi István a tényt, hogy az esküvője után tizenöt mostohagyermeket örökölt.

Elefánt

Amikor 1963-ban himlő miatt három hétre vesztegzár alá került a budapesti Royal Szálló

A budapesti Royal Szálló külföldi és magyar vendégeinek mindennapjait 1963-ban váratlan esemény zavarta meg. Két alkalmazott a szállodában tartotta meg a lakodalmát, és az ifjú ara testén másnapra gyanús kiütések jelentek meg; az orvos himlőre gyanakodott. A diktatórikus rendszer apparátusa azonnal működésbe lépett. A szállót a hatóságok lezárták, a vendégeknek és a dolgozóknak az épületben kellett maradniuk.

Eleinte világvége hangulat uralkodott el a szállóban, ám az általános csüggedtség hamar össznépi mulatozásba fordult. A vendégek és a személyzet tagjai egymásra találtak; elegáns ételek, italok, zene és tánc oldotta a hangulatot. Sokan vélték úgy, hogy életük utolsó napjait élik, és ki akarták használni azokat. A személyzet tagjai is elmerülhettek egy rövid időre abban az elérhetetlennek tűnő, fényűző világban, amelyet a rendszer a nyugati turistáknak teremtett. Kilenc hónappal a karantén után a Royal több női alkalmazottja is gyermeknek adott életet. A budapesti vesztegzár történetéért kattintson ide.

Az ágyú szája előtt vagy az elefánt talpa alatt – hét kegyetlen kivégzés a múltból

Az elmúlt évszázadok során az ember számos kegyetlen és embertelen módszert talált ki bűnösnek ítélt embertársai életének kioltására. A karóba húzást, a keresztre feszítést vagy a máglyán elégetést sokan ismerik, ám kevesen tudják például, hogy az Indiát gyarmatosító portugálok a halálra ítélteket olykor az ágyú szája elé kötözték, majd elsütötték az eszközt, ami sok esetben nem csupán a bűnöst ölte meg.

Talán még brutálisabb kivégzési forma volt az élve kettéfűrészelés. Caligula római császár deréktájon választatta ketté a foglyokat, a marokkói szokás szerint pedig hosszában haladt át rajtuk a fűrész. Vagy a koponyánál kezdték, vagy az ágyéktól haladtak a fej felé. Ez utóbbi során fejjel lefelé rögzítették az elítéltet, ami még borzalmasabb haláltusát eredményezett – így ugyanis a kibírhatatlan fájdalom és a vérveszteség ellenére sem ájult el, hiszen az agya bőven kapott vért. Sajnos minket, magyarokat sem kellett félteni. A parasztfelkelést leverő nemesek a jobbágyaikat kímélni akarták, így minden bosszújukat Dózsa Györgyön élték ki, akinek húsából a hajdúinak kellett „lakmározniuk”. A hét kegyetlen kivégzésért látogasson el ide.

Széchenyi István apaszerepben – hősies helytállás két saját és 15 mostohagyermekért

Széchenyi István több mint egy évtizedes plátói rajongás után 1836 elején vette, vehette feleségül Seilern Crescence grófnőt. Kevesen tudnak arról, hogy a legnagyobb magyar ezzel egy népes mozaikcsalád feje lett, ugyanis a grófnő két édes- és hét mostohagyermekkel örvendeztette meg új férjét. Az atyai felelősséget maximálisan magára vállaló Széchenyi nem feledkezett el felesége egykori férjének első házasságából való Zichy-árvákról sem, és őket is atyai szeretettel gondozta. Vajon melyik fiát hívta buta élvhajhásznak? És kiről írta: „Mindig mellé”? A válaszokért kattintson ide.

Tíz különös maszk a történelemből

A jelenlegi veszélyhelyzet kapcsán számos alkalommal olvashattunk az orvosi maszkokról, amelyek elengedhetetlenül szükségessé váltak a járványos időszakban. Ennek kapcsán összeszedtük a történelem tíz legkülönösebb maszkját, kezdve a nőket elcsitító házsártos asszony zabolájától a földet evő rabszolgákra húzott szájvédőn keresztül a második világháborúban gyermekek számára készült Mickey-egér gázmaszkig. A 16. századi női utazómaszkért – amelyet foggal kellett tartani – vagy a pestisdoktorok híres csőrös fejfedőiért látogasson el ide.

2020. nyár: A magyar film 30 felejthetetlen pillanata
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (4 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
A 4. lapszámot ajándékba adjuk.
6 370 ft 5 085 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 65% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 6 990 Ft

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!