2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
ITT vásárolhatsz termékeinkből

Arany, tűz és akasztófa: mennyire voltak hatásosak a karanténok a történelem során?

2020. február 6. 18:33

Ókori megoldások

Míg a „karantén” szó a fekete halál idejéből származik, a karanténnal felérő törvényeket már legalább a Kr. u. 6. századi, úgynevezett justinianusi pestis idején is alkalmaztak.

Ennél is korábban az Ószövetség, illetve Hippokratész írásai is említenek olyan lépéseket, amelyek célja a már betegekkel, illetve az esetleg megbetegedőkkel való kontaktus elkerülése.

Ez egy fontos jelentéstani kérdés, amely tisztázást követel meg, hiszen az elszigetelés (izoláció), illetve a karantén kifejezéseket gyakran úgy használják, mintha felcserélhetők lennének.

Az izoláció a már fertőző betegségben szenvedők orvosi elkülönítését jelenti, míg a karantén a meg nem erősített kockázatot jelentők mozgásának korlátozását.

Annak ellenére, hogy a fertőző betegségek terjedésére igen homályos magyarázatok léteztek csupán, a betegek orvosi elkülönítése már jóval a Földközi-tenger második pestisjárványának kezdete, azaz 1348 előtt bevett szokás volt.

A legnyilvánvalóbb példa a leprosariumok, azaz lepratelepek létrehozása volt, ezekből a becslések szerint akár 19 000 is létezhetett Európában a 13. századra.

A „tisztátalanok” hosszútávú elszigetelésétől a fertőzés kockázatának csökkenését várták, még ha a betegség terjedésének módját nem is értették. Egészen a 20. századig kellett várni arra, hogy a Hansen-kór (a történelmi lepra) fertőzésének természetét meghatározzák.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
9 945 ft 8 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft
Járványban elhunytak holttesteinek szállítása a középkorban (kép forrása: ancient-origins.net)„A római Csőr doktor” ábrázolása 1656-ból. Az úgynevezett  „pestisdoktorok” dolga főleg a lezárt városrészek lakosságának számontartása, és nem a betegség gyógyítása volt (kép forrása: Wikimedia Commons)A karantén alá helyezett hajók kikötője Máltán (kép forrása: sciencefriday.com)Fertőzött hulláktól való megszabadulás a kora újkorban (kép forrása: ozy.com)Elkerített lakosok egy libériai nyomornegyedben, 2014. augusztus (kép forrása: cbc.ca)Libériai rendőrök egy karanténövezet határán 2014. augusztus 20-án (kép forrása: voanews.com)A milánói lazaretto a 19. század végén (kép forrása: Wikimedia Commons)Sárgalázban szenvedő lány egy 19. századi festményen (kép forrása: Wikimedia Commons)Japán iskoláslányok maszkban a spanyolnátha-járvány idején (kép forrása: Bettmann Archive)A határkő Eyam falunál, ahol a „tranzakciók” végbementek. A kőbe fúrt lyukak ecettel voltak töltve, ezekbe helyezték a falubeliek a segítőiknek szánt pénzérméket. (kép forrása: Twitter)Karantén alá helyezett tömeget oszlató katona Libériában, 2014. augusztus (kép forrása: time.com)

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár