2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
ITT vásárolhatsz termékeinkből

Amikor fából készült bombázókkal szabadított ki francia ellenállókat a brit légierő

2022. május 16. 18:01 Múlt-kor

Rést ütni

A britek úgy vélték, megoldható az a feladat, hogy rést üssenek a falakon, míg a bent lévők kiszöknek, és a helyi ellenállás segítségével elrejtőznek. A tervezésre Basil Embry légimarsallt kérték fel. Embry hírhedt figurának számított, sőt maga is szökésre kényszerült.

1940-ben német fogságból sikerült visszajutnia a hazájába úgy, hogy két hónapig bujkált Franciaországban, majd Spanyolországon és Gibraltáron keresztül vissza tudott térni.

Mindezt annak ellenére, hogy a németek 70 ezer márka vérdíjat tűztek ki a fejére. Személyesen akarta vezetni a támadást, de mivel Embry részt vett a D-nap tervezésében, ezért a felettesei megtiltották neki a repülést.

A britek még makettet is készítettek az épületről, hogy a rajtaütést sikerrel hajtsák végre. A művelet a Jerikó kódnevet kapta a bibliai történet után, amelynek során a város falai leomlottak a Józsué vezette zsidók előtt.

A kivitelezés feladatát a 140. ezredre bízták, amely a 21. brit, a 464. ausztrál és a 487. új-zélandi századból állt. A 487-esek kapták a külső falak áttörésének a feladatát, a 464-esek pedig az őrök szobáit és a kantint célozták meg.

A 21-esek a tartalékot képezték arra az esetre, ha a támadás balul sül el. A brit 174. század és a brit 198. század kapta a bombázók kíséretének feladatát.

A bombázók könnyűszerkezetű, szinte teljesen fából készült Mosquito típusú gépek voltak, az őket kezelő század pedig már végrehajtott hasonló „referenciafeladatot” Franciaország területén, amikor a V–1-es ballisztikus rakéták kilövőállásait támadták. A kísérő vadászok Hawker Typhoonokból álltak.

Ez az együléses gép nem tartozott a második világháború legjobb fejlesztései közé, mivel számos problémával küzdött, de a küldetés során alacsony magasságban kellett repülni, és erre a célra megfeleltek. A Mosquitók közé tartozott még egy fényképezőgéppel felszerelt repülőgép, amely szintén elkísérte a csapatot, és amelynek a hadműveletről készült fotók köszönhetőek.

A parancsnoksággal végül Charles „Pick” Pickardot bízták meg, aki lelkiismeretesen végezte a feladatát, és 1944 februárjára már több mint száz éjszakai bevetést tudhatott a háta mögött. Ő vezette a Bruneval elleni támadást is. Általában elmaradhatatlan társának számított a pipája.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
9 945 ft 8 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft
A francia ellenállás fiatal tagjai fegyvereikkel, 1944. A francia ellenállók a szabotázsakciók végrehajtása mellett felbecsülhetetlen értékű információval is ellátták a szövetségeseket.Percy Charles „Pick” Picard Mosquitója előttJ. A. Bradley hadnagy megigazítja Picard mentőmellényét a felszállás előtt. Mindkét férfi életét vesztette a Jerikó hadmúvelet során.Bombák hullanak az amiens-i börtönreAz amiens-i börtön a támadás utánGeorges Blind francia ellenálló 1944. októberi kivégzésének rekonstrukciója

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár