Aki német földről hozta el nekünk az indián romantikát: Karl May
2023. február 25. 15:05 MTI
181 éve, 1842. február 25-én született Karl May, minden idők legsikeresebb német írója, akinek Winnetou és Old Shatterhand alakját köszönhetjük. Műveit több mint 30 nyelvre fordították, 200 milliónál több példány fogyott belőlük (a fele német nyelven), ezzel ő a legolvasottabb német író. Regényeit, amelyeken nemzedékek nőttek fel, számtalanszor megfilmesítették, a Winnetou címszóként szerepel a német nyelv nagyszótárában.

Korábban
Egy takácsmester gyermekeként született a szászországi Ernstthalban. A család rettenetesen szegény volt, krumplinál többre általában nem futotta nekik, néha napokig éheztek, a tizennégy gyerekből csak öt érte meg a felnőttkort.
Karl saját, sokak szerint megkérdőjelezhető elmondása szerint kiskorában vitaminhiány miatt farkasvakságot kapott, elvesztette a látását, ekkoriban egyedül nagyanyja meséi révén került kapcsolatba a külvilággal. Helyzetük csak azután javult, hogy házukat eladták és albérletbe költöztek, anyja pedig bábaként kezdett dolgozni.
Csak ekkor lett pénzük arra, hogy Karl szemét meggyógyíttassák. Az író később úgy vélekedett, hogy kiapadhatatlan képzeletét élete e nehéz időszakának köszönheti.
„A mély belső kalandokkal teli, romantikus világot csak az tudja megérteni, aki egyszer látott, megvakult, majd visszanyerte szeme világát. Ez a forrása mindennek, ami dicséretes, és mindennek, ami elítélendő bennem” – írta.

Egy idő után kiszakították nagyanyja védelméből, apja „vette kezelésbe”, aki fiából akarta kicsikarni mindazt, amit ő nem tudott elérni. Megfelelő módszernek a beáztatott kötéllel való verést, valamint a hiábavaló és kimerítő feladatokat találta: a kisfiúnak egész könyveket kellett lemásolnia.
Tizenkét évesen belevetette magát a kalandregények olvasásába, képzeletét Monte Cristo grófja és Rinaldo Rinaldini alakjai ihlették meg. Elvégezte a tanítóképzőt, ahol már az első évben fenyítést kapott hat gyertya ellopásáért. Tanári pályafutása csak néhány hétig tartott: 1861-ben egy kollégája zsebórájának ellopása miatt hat hétre tömlöcbe került, tanítói engedélyét bevonták.
Egy ideig magánórák adásából, zeneszerzésből, színészként próbálta fenntartani magát, de végül ismét csalásokra és szélhámosságokra kényszerült. Többszörös visszaeső bűnösként hosszú éveket töltött fegyintézetekben. A rácsok mögött, a börtönlelkész biztatására kezdett komolyan az írásba.
1874-ben feltételesen szabadult, hazaköltözött, a keresztapjánál kezdett kovácssegédként dolgozni. Néhány hónappal később megjelent első regénye, Az ernstthali rózsa, amelynek fő motívuma a vakság és az ebből való kigyógyulás.
A kiadó, Heinrich Münchmayer az egyik drezdai újságjánál szerkesztőként alkalmazta és írásait is publikálta. Életében először rendelkezett biztos megélhetéssel.
Az 1878-ban folytatásokban megjelent Fogságban a tengeren című alkotásának sikere (amely bűnügyi, kalóz-, kaland- és szerelemes regény egyben) nyomán döntötte el végleg, hogy íróként keresi kenyerét.
1879-től már annyira ismert volt a neve, hogy egy katolikus hetilap felkérte: elsőként náluk jelentesse meg műveit. Itt publikálta először folytatásban híres Orient-ciklusát, valamint Az inka kincsét is.
Az író kiskorától érdeklődött Amerika iránt, egy életre beleivódtak az Újvilágból hazatérő felnőttek szórakoztató történetei, amelyeket kiskorában hallott. A vadnyugaton játszódik leghíresebb regénye, az először 1893-ban megjelent Winnetou (az indián főnök és Old Firehand alakja már egy 1875-ös írásában is feltűnt).
A mű megírásához a végső lökést állítólag az adta meg, hogy 1890-ben megtekintette Buffalo Bill, a híres vadnyugati bölényvadász utazó cirkuszának drezdai előadását, ám feltehetően ez az állítás a legendák körébe tartozik.
Illusztráció Az olajkirály című regény 1897-es kiadásából
A Winnetou két főhőse a bölcs indián harcos, Winnetou és a német származású, bátor Old Shatterhand, akinél kiválóbb nyomkereső és céllövő az egész vadnyugaton nincs, kivéve persze Winnetout. Főhősei idealizáltak, bátrak, nagylelkűek és makulátlan jelleműek, s ez máig tartó sikerének titka, az olvasó szívesen azonosul ezekkel a szinte tökéletes karakterekkel.
Műveinek messzi helyszíneit nem járta be, útirajzokra, földrajzi könyvekre és persze határtalan képzelőerejére támaszkodva írt, mégis olyan élethű leírásokat adott, hogy sokan azt hitték, a saját élményeit beszéli el.
Hosszabb útra 1899-ben vállalkozott először, amikor Egyiptomba és Szumátrára utazott, két évvel később a doktori címet szívesen használó, de erre addig nem jogosult író a chicagói egyetem tiszteletbeli doktora lett.
Indiántörténeteinek színhelyére, az Egyesült Államokba először és utoljára 1908-ban jutott el, de az addigra már hírnevét vesztő vadnyugatot nem járta be, megállt Buffalo városánál. Az útról kiábrándulva tért haza, mert európai népszerűsége ellenére nem vívott ki túl nagy figyelmet magának Amerikában.
Karl May, aki Magyarországon May Károlyként vált fogalommá, 1912. március 30-án halt meg elismert és gazdag íróként. A sikert mégsem élvezhette maradéktalanul, életét végigkísérték múltjának árnyai, irigyei rendre felhánytorgatták fiatalkori botlásait.
A féktelen képzeletű író néha nehezen tudott különbséget tenni a valóság és a maga teremtette világ között, közönségtalálkozókon nem egyszer Winnetounak öltözve köszöntötte olvasóit.
Jóllehet a kritikusok plágiummal is megvádolták, sematikusnak és sekélyesnek bélyegezték, az olvasók egyáltalán nem törődtek ezzel, rajongói közé tartozott Albert Einstein és Heinrich Mann is. Műveit több mint 30 nyelvre lefordították, 200 milliónál több példány fogyott belőlük (a fele német nyelven), ezzel ő a legolvasottabb német író.
Regényeit, amelyeken nemzedékek nőttek fel, számtalanszor megfilmesítették, a Winnetou címszóként szerepel a német nyelv nagyszótárában. Karl May nevét viseli egy aszteroida, az író Drezdához közeli, radebeuli otthona, a Villa Shatterhand és szülőháza is múzeumként várja a látogatókat.
Támogasd a
szerkesztőségét!

történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.


8. Budapest világvárossá fejlődése
II. Népesség, település, életmód
- Fennállása alatt számos történelmi személy szobrát lecserélték a millenniumi emlékművön
- Időutazás a millenniumi ünnepségekre: 125 éve utazunk a Ligetbe a föld alatt
- Sokáig csak esernyővel lehetett átmenni a budai Alagúton
- Egykor a Városliget zenepavilonjai nyújtották a főváros legnépszerűbb szórakozását
- A gazdag és szegény gyermekek egyaránt birtokba vették a Városligetet a „boldog békeidőkben”
- Széchényi Ödön víziója által a világ második siklójával büszkélkedhet a főváros
- Az idők során szinte minden sportra biztosított lehetőséget a Városliget
- 800 mázsa lőport adott Ferenc József a budai Alagút építéséhez
- A kiállítások és vásárok hozták el az éjszakai fényt a Városligetbe
- Ritka felfedezés Ománban: egy késő kőkorszaki táborra bukkantak 10:09
- A gyilkosság, amely megrázta Amerikát 09:05
- Rejtélyes piramis szerű építmény romja a Júdeai-sivatag mélyén 08:13
- Haydn Budán, a felejthetetlen születésnapi koncert története tegnap
- Gyarmatosíthatta volna Kína Amerikát? tegnap
- 400 évig hevert a könyvtárban az elveszett Merlin-legenda tegnap
- Első magyar női pilótaként emelkedett az égbe Steinschneider Lilly tegnap
- Sofía Casanova, a bátor haditudósító tegnap