2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
ITT vásárolhatsz termékeinkből

Ágyban, párnák közt halt meg A keresztapa alakját ihlető Frank Costello

2019. november 14. 17:59 Múlt-kor

A szesztilalom győztesei

„Egyáltalán nem volt »puha«” – mondta róla később ügyvédje, „de »emberi« volt, civilizált volt, és elutasította a véres erőszakot, amelyben a korábbi főnökök kedvüket lelték.”

Börtönbüntetését követően a harlemi Morello bandában helyezkedett el, itt ismerkedett meg Charles „Lucky” Lucianóval, a Lower East Side-i olasz banda vezérével. Costello és Luciano azonnal barátságot kötöttek, és egyre jobban összevonták üzleti vállalkozásaikat.

Összeborulásuk során kapcsolatot teremtettek több más bűnszervezettel a városban, így a Vito Genovese és a Tommy Lucchese által vezetett bandákkal, illetve Meyer Lansky és Benjamin „Bugsy” Siegel zsidó bandavezérekkel.

E széleskörű együttműködés éppen akkor kezdett beindulni, amikor 1919-ben az Egyesült Államok a 18. alkotmánykiegészítéssel bevezette a szesztilalmat.

A tilalmat a gyakorlatba ültető törvények meghozatala után nem sokkal Costellóék szervezete rendkívül nyereséges csempészvállalkozásba kezdett, melyet a legendás szerencsejátékos és az 1919-es országos baseballbajnokság „megbundázója”, Arnold Rothstein is támogatott.

A szeszcsempészet beindulása kapcsolatba hozta a vállalkozást az írekkel is, és a rumcsempész Bill Dwyer csatlakozásával létrejött a csak The Combined („az egyesültek”), avagy „a nagy hetes” néven ismert szervezet.

A Combined mélyen beette magát New York közigazgatásába, elsimította a hatóságokkal való konfliktusokat, és komplett hajóflottájával egyszerre 20 000 láda szeszes italt is képes volt mozgatni.

Hatalma csúcsán a Combined valósággal megállíthatatlannak tűnt. A parti őrség számos alkalmazottjának fizettek rendszeresen kenőpénzt, és hetente több ezer üveg tömény alkoholt szállítottak a városba. Azonban minél magasabbra törtek, annál több vesztenivalójuk is volt.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
9 945 ft 8 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft
Kép forrása: notrecinema.comCostello bekötözött fejjel, véres ruhában a merényletkísérlet után (kép forrása: dailytelegraph.com.au)Costello egy fiatalkori rendőrségi fényképe (kép forrása: nationalcrimesyndicate.com)Charles „Lucky” Luciano (kép forrása: thefamousbirthdays.com)Costello barátjával, Walter Winchellel 1951-ben, egy héttel a szenátusi meghallgatás után (kép forrása: nationalcrimesyndicate.com)Közeli szövetségese, Joe Adonis figyeli Frank Costello kezeit a televízióban a meghallgatás idején (kép forrása: Pinterest)Luciano 1948-ban (kép forrása: theconversation.com)A merénylő, Vincent Gigante bilincsben 1957-ben (kép forrása: Wikimedia Commons)Vito Genovese 1959 körül (kép forrása: Wikimedia Commons)Kép forrása: themobmuseum.org

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár