Hitler elfeledett szövetségesei

A Washingtoni Nemzeti Katedrálisból is elűzik a konföderációs tábornokokat

2017. szeptember 8. 09:23 MTI

Eltávolítják a konföderációs seregek vezetőit ábrázoló két festett üvegablakot a Washingtoni Nemzeti Katedrálisból – jelentették be szerdán a székesegyház illetékesei, mindössze néhány héttel azután, hogy a virginiai Charlottesville-ben véres összecsapásokká fajult az amerikai polgárháború déli főparancsnokának, Robert Lee tábornoknak emléket állító szobor eltávolítása miatti tüntetés és ellentüntetés.

Konföderációs ablakok

Az 1953-ban beépített ablakokon Lee, valamint az amerikai polgárháború másik kiemelkedő déli hadvezére, Thomas “Stonewall” Jackson látható. A mások mellett Mariann Budde, Washington episzkopális püspöke és Randolph Hollerith, a székesegyház főesperese által is aláírt nyílt levél szerint a döntést két évig tartó vita előzte meg. Az indoklás szerint azért döntöttek végül úgy, hogy eltávolítják a gótikus templom szóban forgó üvegablakait, mert azok “többek puszta történelmi emlékeztetőknél”.

“Isten néhány gyermeke számára ezek akadályozzák az imát egy szent helyen, néhányuk számára ezek és az egyéb konföderációs emlékművek lámpaoszlopokként magasodnak a faji elnyomáshoz visszavezető úton” – olvasható a levélben. Egyelőre nem tudni, hogy mi kerül az ablakok helyére, annyi biztos, hogy miután eltávolították őket, raktárba kerülnek.

A bejelentést megelőzően, augusztus közepén véres összecsapásokká fajult az amerikai polgárháború déli főparancsnokának, Robert Lee tábornoknak emléket állító szobor eltávolítása miatti tüntetés és ellentüntetés a virginiai Charlottesville-ben. A zavargásokban egy fiatal nő is életét vesztette, amikor a tüntetésre – Ohióból – érkező egyik neonáci szándékosan az ellentüntetők közé hajtott autójával. Donald Trump amerikai elnök később elítélte a konföderációs emlékművek és szobrok eltávolítását az Egyesült Államok különböző városaiban, mondván, hogy a gyakorlat “szétszakítja” az Egyesült Államok kultúráját és történelmét.

Magazin

Címkék
Galériák
2017. tél: Hitler elfeledett szövetségesei
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (4 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 25% kedvezménnyel.
A 4. lapszámot ajándékba adjuk.
6 368 ft 4 776 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 65% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 6 990 Ft
Legfrissebb
Legolvasottabb

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!